Ennek a leckének a célja, hogy bemutassa a formai és a tartalmi feltárás ismertetésén keresztül hogyan lehet eligazodni a könyvtárakban.

Ahhoz, hogy a keresés eredményes legyen, a közlőnek (pl.: könyvtáros) és a befogadónak (pl.: olvasó) is ugyanazt a „nyelvet” kell beszélnie és magának a dokumentumok leírásainak is ezen a nyelven kell íródniuk. Ezt nevezzük információkereső nyelvnek. Ebben a terminológiában maradva a kommunikációs folyamat az információkeresés, amelynek segédeszköze az információkereső rendszer*Olyan rendszer, ami segíti a kommunikációt a felhasználó és a dokumentumok, dokumentum leírások között. Elemei a tájékoztató eszközök: katalógus, adatbázis, azon belül a dokumentumok tartalmi és formai feltárása során keletkező információk..

A feltárás munkafolyamata az, ami segíti az információkeresés megfelelő működését. Ennek sok megközelítési lehetősége van, könyvtára válogatja, hogy melyik fajtáját és részét használják, de vannak egységesebb és gyakoribb elemei, amelyekről a továbbiakban ejtünk néhány szót.

Két elengedhetetlen része van annak, hogy visszakereshetővé tudjunk tenni egy dokumentumot:

A továbbiakban az ezeknek az elkészítéséhez szükséges feltárás mikéntjébe nyújtunk egy kis betekintés annak érdekében, hogy könnyebb legyen átlátni a keresés során hogyan érdemes eljárni annak érdekében, hogy tényleg azt kapjuk eredménynek, amit szeretnénk.

A leírás során olyan adatokat kell összegyűjteni, amik egyértelműen egy konkrét dokumentumot azonosítanak. Erre különböző szabványok, szabályok lettek kialakítva.

Ezeknek az adatelemeknek képesnek kell lenniük arra, hogy:

Ha már a bibliográfiai leírás elemeinél tartunk, létezik egy igazán fontos jelzet, amit ezeknek az adatoknak a segítségével tudunk megalkotni, és a későbbiekben fontos szerepe lesz. Ez az úgynevezett Cutter-jelzet, ami az első adatcsoportra építve hozható létre. Ennek az a lényege, hogy elsődlegesen a szerző neve alapján (vezetéknév), vagy ha az nincs, akkor a dokumentum címe alapján (névelőkön túl) adunk egy jelzetet a dokumentumnak, aminek köszönhetően a könyvek sorrendje sokkal egyértelműben meghatározható válik. Ez az ábécé sorrendjére épül és egy betű és szám páros alkotja, a betű a szerző vagy cím első betűje, a szám pedig egy meghatározott szabály szerint kerül kiosztásra.

A szabadpolcos részben a könyveket tartalmuk szerinti csoportokba rendezik, ezért az egymással rokon tartalmú kötetek egymás mellé kerülnek. A könyv és könyvtár évezredes története során sokféle módszert kitaláltak arra, hogyan helyezzék el a könyveket. Végül századunk elejére alakult ki a ma is használt rendszer.

Az információkereső nyelveknek (IKNY) több fajtája is létezik, a könyvtártól függ, hogy melyikeket használja.

Ezeknek egy gyakrabban használt fajtáját fogjuk bemutatni a következőkben.

Hármas strukturáltság jellemzi.

Példa:

Ezeket pontokkal elválasztva szokás feltüntetni: 3.37.378-as egy felsőoktatásról szóló könyv. Ezt van lehetőség például szakcsoportokkal még kissé tovább osztani, a 378.4-es például a tudományegyetemek csoportja, továbbá vannak az ETO-nak további alosztásai, amikkel még lehet pontosítani a dokumentum tartalmát.