“Az utazás az 1900-as évek legelején Magyarországon még nem volt általános. Meg is kérdezte egyszer egy jóakaratú kövér bácsi: »kedves ecsém nem volna okosabb Deák Ferencesen élni, ki hazája határait nem hagyta el«? Magyarokkal ritkán is találkoztunk, az utazgatók zöme angol és német volt. Ezeket ruháikról, modorukról mindjárt meg lehetett ismerni. Utaink minden évben máshová vezettek, s többszörösen bejártuk a felsorolt országokat. Sorra következtek: Olasz, Német, Francia, Angol, Spanyol, Görög, Törökország, Belgium, Hollandia, Ausztris, Sweiz, Riviere, Marokkó. Megcsodáltuk a kultúra haladását. Hallgattunk előadásokat a College de France-on A Sorbonnon, Bolognában. Végig élveztünk színi előadásokat, operákat és büszkén állapítottuk meg, hogy akkor a mi budapesti színházaink előadásai nem maradtak el.”(Életutunk 32.)