Úton a második Szegedi Tudományegyetemhez

2021

Tartalmunkból

Integráció

Végigkísérjük a rendszerváltás utáni Szegedi Tudományegyetem létrejöttének fontosabb állomásait és megismerkedünk a felsőoktatásban zajló többéves reformfolyamat kibontakozásával. Megvizsgáljuk milyen jelentős átalakulást jelentett az első magyar Felsőoktatási Törvény az egyetemek életében. Végül a 2000 után létrejött tizenkét önálló egyetemi karról, az ott folyó képzésekről olvashatunk.

Fejlesztések

Ebben a fejezetben a 2000-ben létrejött Szegedi Tudományegyetem életében megvalósult új intézményekből és fejlesztésekből villantunk fel néhányat. Beszélünk a szükségessé váló jelentős épületfelújításokról és az egyesülést követően átadott újabb épületekről, melyekkel még több hallgató, még modernebb környezetben tudja elsajátítani jövendő szakmájának az alapjait. 

Elismerések

A Szegedi Tudományegyetem számára eltelt időszak sikereit számos kitüntetés, elismerés és odaítélt díj bizonyítja. Emellett egy egyetem rangját azok a nemzetközi összehasonlító rangsorok is mutatják, melyekkel a fejezet végén ismerkedünk meg.

Címek, elismerések, díjak

A minőségfejlesztés terén elért kiemelkedő teljesítmény és a folyamatos fejlődés elismeréseként a Szegedi Tudományegyetem 2009-ben megkapta a magyar felsőoktatás legmagasabb intézményi elismerését, a  Felsőoktatási Minőségi Díjat. Azok a felsőoktatási intézmények kaphatják meg ezt a kitüntetést, akik támogatják az önértékelésen alapuló minőségfejlesztést, folyamatosan figyelemmel kísérik és értékelik a szolgáltatásaikat – pl. könyvtári és egészségügyi területen – igénybe vevő partnerek elégedettségének alakulását.

2009. szeptember 5-én Hiller István a Szegeden tartott országos felsőoktatási tanévnyitón átadja a Felsőoktatási Minőségi Díjat Keszthelyi-Szabó Gábor rektornak

Kép forrása és további információk itt érhetőek el.

A kutatási kapacitás, a doktori képzés, a publikációs tevékenység és a K + F bevételek alapján a Szegedi Tudományegyetem 2010-ben négy másik intézmény társaságában három évre elnyerte a Kutatóegyetemi státuszt, mellyel 3 milliárd forintot használhat kutatás-fejlesztésre.

A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára nyerte 2010-ben „A Könyvtárügyért kitüntetést, melyet az Informatikai és Könyvtári Szövetség alapított.  Fő célja a könyvtárak és információs központok társadalmi megítélésének és fontosságának erősítése és a könyvtárak közötti együttműködés  támogatása. Az Egyetemi Könyvtár a hazai kezdeményezések aktív résztvevőjévé vált, többek között megkezdte digitális archívumának kialakítását, mely a Contenta projekt nevet kapta. Az intézmény számos szakmai kezdeményezés elindítója volt, mint a közös katalogizálás más nagy állományú könyvtárakkal, vagy élen járt a szakmai portál fejlesztésében és a tudományos információellátás kérdéseinek megválaszolásában is.

2013-ban a három legnagyobb, legkiemelkedőbb hazai felsőoktatási intézmény közül a Szegedi Tudományegyetem is kiérdemelte a Kiemelt Egyetemi cím viselését.
Egyetemünk közel 50 olyan szellemi alkotást birtokol, melyek jelentős része szabadalmi védettséget élvez és amelyek közül számos már üzleti hasznosításra kerül. Az ipari partnerek megrendeléseinek legfontosabb területei a lézerek diagnosztikai és anyagtudományi alkalmazásai, az orvosi diagnosztikai rendszerek, a farmakológiai és gyógyszerkémiai hatóanyag-fejlesztés, a fitokémia, a biotechnológia, a környezettechnológiai célú, anyagtudományi és társadalomtudományi kutatások.

Rangsorok

A világ egyetemeinek rangsorát különféle szempontok figyelembevételével az egyes kutatói közösségek, tudományos kiadók és ügynökségek állítják össze más-más módszertannal. Ezek közül a legismertebbek a QS, a THE és az ARWU.

Quacquarelli Symonds (QS)

A QS egyetemi rangsort a brit Quacquarelli Symonds cég állítja össze 2004-től minden évben. Az egész világról összesen 3000 felsőoktatási intézményt értékeltek, melyek közül 1000 szerepel a 2020-as listán.

A magyar egyetemek sorrendje a 2020-as Quacquarelli Symonds (QS) egyetemi rangsor szerint:

Times Higher Education (THE)

A Times Higher Education rangsora 2010 óta az eddigi legnagyobb és legváltozatosabb egyetemi rangsor.

2020-ban 92 ország 1400 egyetemének vizsgálatával állapította meg a rangsort:

Sanghaj-rangsor

Hivatalos neve: Academic Ranking of World Universities (ARWU)

A nagyobb magyar egyetemek 2020-ban:

SZTE
501-510
DTE
601-650
ELTE
651-700
PTE
651-700
BME
801-1000
Corvinus
801-1000
SOTE
401-500
ELTE
601-700
PTE
601-800
SZTE
801-1000
DTE
801-1000
SZTE
601-700
ELTE
601-700
BME
801-900
DTE
901-1000
PTE
>1000

A Quacquarelli Symonds rangsor összeállításánál a következőket mérik:

– kutatói reputáció (40%)

– munkáltatói megbecsültség (10%)

– egyetemi kar / hallgatók aránya (20%)

– idézettség (20%)

– külföldi hallgatók aránya (5%)

– külföldi dolgozók aránya (5%)

♦QS módszertana♦

A Times Higher Education az egyetlen globális egyetemi teljesítmény-rangsor, amely 13 gondosan kalibrált teljesítménymutatón alapul. Ezek az intézmény teljesítményét mérik az oktatás, a kutatás, az ismeretátadás és a nemzetközi kitekintés szempontjából.

A lent látható Impact Ranking összeállításánál három nagy terület – a kutatás, ismeretterjesztés és társadalmi felelősségvállalás adatait vizsgálják.

♦THE módszertana♦

A szakértők a lista összeállításánál több, mint 2000 felsőoktatási intézmény tudományos munkáját vizsgálták meg, ezek közül a világ legjobb 1000 egyeteme került fel a nyilvános listára. Hat indikátor alapján értékelik az intézményeket: az oktatók, kutatók és az egykori hallgatók szakmai elismertségét (Nobel- és Fields-díjasok száma), a publikációs teljesítményt, a tudományos munkák idézettségét és az egy főre vetített akadémiai teljesítményt mérik.

♦ARWU módszertana♦

Times Higher Education: Impact Rankings

A THE egyik fontos eleme a Times Higher Education Impact Rankings, az egyetlen olyan globális teljesítménytábla, amely az egyetemeket az ENSZ Fenntartható Fejlesztési Céljaival (SDG) viszonyítja. Itt 2020-ban 85 ország 768 egyetemének adatait vetették össze.

SZTE
101-200
DTE
201-300
PTE
301-400
ELTE
401-600

Együttműködés más egyetemekkel

A Szegedi Tudományegyetemen egyszerre öt egyetem hallgatója lehetsz! Az SZTE a „European University Alliance for Global Health – EUGLOH” elnevezésű, öt egyetemből álló európai egyetemi szövetség társalapítója. Ez a projekt számtalan lehetőséget tartogat az SZTE hallgatóinak. Ha az SZTE-re jelentkezel, te döntheted el, hogy a párizsi, a lundi, a portói vagy épp a müncheni egyetem külföldi ösztöndíjait vagy képzéseit szeretnéd igénybe venni, de kutatási projektekhez is csatlakozhatsz.

Foglaljuk össze

Nézzük meg az egyetem által készített összefoglaló videóban, mi mindent is kínál a Szegedi Tudományegyetem.

Előző fejezet

Fejlesztések

Vége

Kezdőoldal

Feladatok

Készült a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia keretében 2021-ben
Aranyi Zoltán, Balog Éva, Fülöp Tiffany, Kiss Zsuzsanna, Várnai-Vígh Adrienn E.

© 2021 Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára
Minden jog fenntartva.