Mobileszközökön a panoráma forgatásához a fekvő (horizontális) nézetet javasoljuk.

Klebelsberg Kuno 1927-ben kezdeményezte, hogy a szegedi egyetemi épületek és a Fogadalmi templom továbbépítésére nagyszabású tervpályázatot írjon ki a Kultuszminisztérium. A pályázatra 18 mű érkezett, ezek közül Rerrich Béláét fogadta el az erre a célra létrehozott bizottság. Eredeti elképzelések szerint a Fogadalmi templomot teljes egészében körbefogta volna egy neoromán épületegyüttes, ez azonban Klebelsberg Kuno halála és pénzhiány miatt nem valósult meg. A félbemaradt épületegyüttes folytatása a fél évszázaddal később 1984. június 6-án átadott Somogyi Könyvtár modern épülete. A Fogadalmi templomtól északra a Magyar Tudományos Akadémia otthona, lakóházak és a Szent Miklós szerb ortodox templom áll. A teret keletről az Ottován István által tervezett Szeged-Belvárosi Római Katolikus Plébánia eklektikus épülete és az SZTE ÁOK Oktatástechnikai Központ létesítménye zárja.

A neoromán stílusú Fogadalmi templom és a teret félkörívben záró, az 1920-as években emelt épületek alapanyaga vörös tégla, homokkő és vörösréz. Az építkezést  – mint az egyetemi épületek esetében – helyi szakemberek és iparosok végezték. Az épületegyüttest 1930. október 24-én nagy ünnepség keretében szentelték fel és adták át. A mozgatható képen a téren látható és hallható érdekességeket gyűjtöttük össze.

Készült a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia keretében 2021-ben
Farkas Katalin, Hernek István, dr. Laczkó Sándor, Muzs Krisztina, Teutsch Ágota

© 2021 Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára – Minden jog fenntartva.