(Erzsébetváros, 1887. április 11. – Szeged, 1953. október 14.)

matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja

Szőkefalvi Nagy Gyula egyetemi tanulmányait kolozsvári egyetemen végezte matematika-fizika szakon, 1909-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett és doktorált. Doktori dolgozata: Algebrai görbék arithmetikai tulajdonságairól. 1911-ig Privigyén és Csíkszeredában tanított. 1911–12-ben állami ösztöndíjjal Göttingenben tanult. 1915-ben a kolozsvári egyetemen egyetemi magántanárrá habilitálták algebra és függvénytan tárgykörből, és a Marianum igazgatója lett. Vérbeli geométer volt és példamutatóan lelkiismeretes tanár. A geometriai szerkesztések elméletéről írt könyve mellett nevéhez fűződik a maximális indexű görbék elméletének a megalapozása. Eredményesen dolgozott a klasszikus algebra és a síkgeometria határterületén is.

1929-től a szegedi polgári iskolai tanítóképző intézetben tanított, majd 1939-től a Ferenc József Tudományegyetemen, 1940. október 19-étől ismét Kolozsvárott, majd 1945-től újból Szegeden, a Bolyai Intézetben. Az MTA 1934-ben levelező, 1946-ban rendes tagjai sorába választotta. A Geometriai Tanszéket vezette a szegedi egyetemen 1921-1940, a kolozsvári egyetemen is a Geometria Tanszék vezetője volt, 1945-1953-ig ismét Szegeden volt tanszékvezető.

Szegeden érte a halál, a szegedi Belvárosi temetőben nyugszik.

• Über arithmetische Eigenschaften algebraischer Kurven, 1910
• Über die Lage der Wurzeln von linearen Verknüpfungen algebraischer Gleichungen, 1923
• Über die Lage der nichtreellen Nullstellen von reellen Polynomen und von gewissen ganzen Funktionen, 1934
• Über Raumkurven von Maximalindex, 1937
• Über die Eigenschaften der beschrankten ebenen Kurven ohne Tangentensingularitat, 1940
• Végesrendű geometria, 1941
• A geometriai szerkesztések elmélete, 1943
• Geometrie endlicher Ordnung, 1944
• Generalisation of certain theorems of G. Szegő on the location of zeros of polynomials, 1947
• Über die Lage der Nullstellen eines Abstandspolynoms und seiner Derivierten, 1949
• Über Wertverteilung gebrochener rationaler Funktionen, 1949
• Über die Lage der kritischen Punkte rationaler Funktionen, 1952

• Acta Mathematica Hungarica (szerkesztőbizottsági tag, 1941-1953)
• Kőnig Gyula jutalom (1926)

• Szegedi egyetemi almanach : 1921-1995. I. köt. (1996). Szeged, Mészáros Rezső. Szőkefalvi-Nagy Gyula lásd 438. p. ISBN 963-482-037-9
• Szegedi egyetemi almanach : 1921-1970. Szeged, Márta Ferenc – Tóth Károly, 1971. Szőkefalvi-Nagy Gyula lásd 223. p.
• Csákány Béla – Varga Antal: Matematika. In A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene: 1921-1998 = Past and present of Szeged University. /JATE. Szeged : Officina Ny., 1999. 380-402.
• Magyar életrajzi lexikon.
• Magyar tudós-mérnök életrajzi lexikon. Országos Műszaki Könyvtár. (Nagy F. főszerk, Bérczi Sz. és Mtrsai, szerk.) (1986): Magyarok a Természettudomány és technika történetében. Magyar tudós és mérnök életrajzi lexikon. (ISBN 963-592-547-6), újabb kiadása 1997-ben ISBN 963-85433-5-3)
• Szőkefalvi-Nagy Gyula: Erzsébetvárostól Göttingenig, Kolozsvártól Szegedig, Korunk, 2004. november
• Szőkefalvi-Nagy Gyula: Életrajzom
• Belvárosi temető, Szeged IV-8-655 In Tóth Tamás: Csongrád megye temetőiben nyugvó jeles személyek adattára. Szeged : Tóth Tamás, 2008. 13. p.
• Szőkefalvi Nagy Gyula Wikipédia URL
• Szőkefalvi Nagy Gyula családjával URL
• Ötven éve halt meg Szőkefalvi Nagy Gyula URL
• Emléktáblája URL
• Emlékkonferencia URL

A Szőkefalvi-Nagy család ajándéka a “Szőkefalvi-Nagy Gyula Emlékkonferencia” alkalmából: Szőkefalvi Nagy Gyula sajátkezű önéletírása, ami a konferencia alkalmával került nyilvánosan publikálásra.)

“1887 április 11-én születtem Erzsébetvároson, Kis Küküllő megyében. Apám Szőkefalvi Nagy Sándor 1839-ben született a Szőkefalvi Nagy nemesi családból, amely nemességét 1626-ban kapta. Apám 1878-ban lépett házasságra Szilágyi Erzsébettel. Házasságukból 5 fiú született: József, Lajos, Sándor, Gyula és Béla. Az első 6 hónapos, a második 12 éves, az utolsó 5 éves korában halt meg. Apám, 54 éves korában, 6 éves koromban, meghalt. Nehéz apámról hű képet festenem, mivel aránylag kevés emlékem van róla. Tudom, hogy ő is nagyon korán lett teljesen árva. Nagybátyja, Szőkefalvi Nagy Gábor, apám örökségét magához kaparította, s így apám szűkölködve, szegénysorsban nőtt fel, korán kellett önmagát fenntartania. Épület- és műasztalos lett. Asztalos munkái ízlésesek, szépek, tartósak és emiatt keresettek voltak. Üzleti szelleme nem volt, az árakat nagyon olcsóknak szabta, s így mindig szegény maradt. Öntevékenységéből széleskörű műveltséget szerzett. Így pl. sok vegytani ismerete is volt. Az erzsébetvárosi majálisokra a legváltozatosabb rakétákat egészen ő készítette. Amikor 13 éves koromban vegytant és ásványtant tanultam, apám kis ládájában még sok vegyszert és ásványt találtam, amiknek nagy hasznát vettem. Apám Erzsébetvároson mind polgári körökben, mind a művelt középosztály körében nagy tekintélynek örvendett. Az erzsébetvárosi ipartestület elnökének választotta meg. Igazságszerető, elvhű, önzetlen, erős magyar érzésű és családját mélyen szerető férfi volt. Az 1892-i országgyűlési választáson az Apponyi-féle nemzeti párt zászlaját apám állásfoglalása vitte győzelemre. A kormánypárt nagyon jól ismerte apám tekintélyét és pártállásának nagy értékét és egy szép házat igért neki, ha a kormánypárt mellé áll. Apám szegény volt, de azonban felfogását nem adta el. Mondják, hogy apámtól örököltem testi alkatomat és sok lelki tulajdonságomat is. Anyám félannyi idős sem volt, mint apám, amikor férjhez ment. Szüleim szép harmonikus családi életet éltek. Anyám fiatalkorában elismert szépségű karcsú, közepes magasságú lány volt. Anyját korán veszítette el. Mind az apai, mind az anyai (Gidófalvy) ágon nemesi családból származott. Az apai részről származó családtagok (feltűnő) magasak és erős szervezetűek voltak. (Egyik nagybátyja majdnem két méter magas volt.) Anyámat jellemezte a fáradhatatlan tevékenység,munkaszeretet, az önfeláldozó szeretet és hűség. Ő is erősen magyarérzésű volt.Jellemző erre nézve az is, hogy (1941 októberében) egy hónappal a halála előtt a nagyszebeni haditörvényszék elé idézték, azért mert a hozzájáró nőket jobb jövővel vigasztalta. Bár fiatalon maradt özvegy, és bár sok kérője volt, az özvegyi fátylat csak 40 év mulva tette le, amikor sok gyermekkel maradt sógorához (nővére férjéhez) ment nőül, aki különben 36 évvel azelőtt is megkérte. Szívében azonban mindig apámat tartotta férjének és az ő sírjába temettette el magát 1941 novemberében 81és ½éves korában. Családunkban a legnagyobb szeretet uralkodott. Apámhoz fűződő legrégibb emlékeim a szerető és gyermekeiért élő-haló apát idézik fel bennem. Hányszor lovagoltam lábain és húzogattam szakállát. A kis öcsém akkor még 1 éves sem volt. Sokszor küldött apám vasárnap reggel követségbe anyámhoz, hogy kérjünk madártejet. Ő maga nem sokat adott a madártejre, de tudta, hogy mi nagyon kedveltük. Amikor apámnak dolga végzése közben a piacon kellett átmennie,sokszor vitt magával és gyümölcsöt küldött velem haza. Minthogy gyorsjárású volt, kezét fogva szaladgálnom kellett, hogy valahogy lépést tarthassak vele. Szülőházam az Apaffy kastély bástyájával szemben volt a mostani gimnázium háta mögött. Annak idején még megvolt a kastélyt körülvevő várfal és a sáncárok egy része. Ez utóbbi sok játék színhelye lett. Lakásunk nagy földszintes épület volt, hozzá négyzetalakú tágas udvar és nagy kert csatlakozott. Az udvaron felállított deszkák mögött pompásan lehetett buvócskát és egyéb játékot játszani. A kertben az akkori viszonyokhoz képest legmodernebb berendezésű méhészet is volt, mivel apám nagy méhész volt. A kertben gyümölcsfákon és a legfontosabb kerti növényeken kívül szép virágos kert is volt, mert anyám kedvelte a szép virágokat. Harmonikus családi életünkben az első nagy csapás Lajos bátyám 12 éves korában , a gimnázium ΙΙ. osztályának elvégzése után bekövetkezett hirtelen halála.A ΙΙ. osztályt közepes eredménnyel végezte el. Magam előtt látom még most is apám bánatos arcát, amely mereven tekintett a kiásott sírgödörbe. Nem vette még azt sem észre, hogy a sír mellett ott fekszik legelső fivéremnek, a csecsemőkorban meghalt Józsefnek kiásott koporsója. Teljesen elfeledkezett rólam is és én (6 éves koromban) a kis koporsót kinyitottam és abban csak port és hamut találtam és egy sárga selyemszalagot, amelyről később tudtam meg, hogy színe kék volt, amikor a koporsót a sírba eresztették le. Apám Lajos fiának elveszítését nem tudta feledni. Ez a fájdalom nagy részben volt oka, hogy egy negyedév múlva Ő is követte Lajos fiát a sírba. Apám halála feldúlta családunk életét. A gyász és az anyámra zúduló sok gond ráborult a gyermekek hangulatára is. Négy keserves éven keresztül próbálta meg szerető szívű anyánk a küzdelmet a sivár megélhetésért, s mindent megtett, hogy apánkat helyettesítse. Mi csak legfeljebb a karácsonyfa kisebbedésében láttuk a hiányát. Az utolsó karácsonykor a karácsonyfa is hiányzott, s anyánk szemében könnyek ültek amiatt, hogy nagyon szegényes lett karácsonyunk. Anyánk fáradhatatlan küzdelme az üzletvezetők nem túlságos lelkiismeretessége miatt sikertelen volt. Legfiatalabb fivérem, Béla öcsém halála után anyai nagybátyám segítségül magához hívta anyámat, hogy segítségére legyen anyámnak. Nagybátyám akkor a régi Románia egy kis városában lakott és ott, mint iparos és vendéglős jó keresetnek örvendett. Nagybátyám gyermekei addig, amíg az elhelyezkedését megalapozhatta, éveken át laktak nálunk. Bátyám és én anyai nagyapánknál maradtunk, akinek felesége anyám mostohaanyja volt. Én négy évig, Sándor bátyám ellenben csak két évig maradt nagyapáméknál. Akkor anyám jövedelme nem volt már annyi, hogy mindkettőnknek erzsébetvárosi taníttatását folytatni tudta volna. Nagyapám ugyanis szintén szegény volt és kiskorú lányai is voltak. Minthogy bátyámnak kevesebb kedve volt a tanulásra, ő jó közepes eredménnyel végezte a gimnázium ΙΙΙ. osztályát, én jelessel azΙ. osztályt, azért Sándor bátyám ment anyámhoz. Romániában Sándor bátyám sok egyéb szakismereten kívül akkor tanulta meg az irodalmi román nyelvet, amelynek az Ι. világháború után való elhelyezkedésében nagy hasznát vette. Bátyám rendkívüli önképzéssel félben maradt kiképzését magas fokra kiegészítette. Az erdélyi románidő alatt egy nagy üveggyár cégvezetőjévé és később aligazgatójává küzdötte fel magát. Medgyes városon a magyar pártot ő alapította meg és annak elnöke is volt. Egy ideig Medgyes alpolgármestere is volt. A magyarság érdekéért tett érdemei és az azok miatt szenvedett üldöztetései miatt Erdély visszatérése után nemzetvédelmi keresztet kapott. Gimnáziumi tanulmányaim első négy évét nagyapám házában töltöttem. Az iskolában csöndes, szerény, szorgalmas jeles tanuló voltam. Mindig éreztem azt a sok és szeretettel telt gondot és fáradságot, amelyet taníttatásom anyámnak okozott. Hálámat nem annyira szóval, hanem inkább tettel igyekeztem kifejezni, mégpedig szorgalmas tanulással és magántanítás vállalásával, amivel csökkentettem anyám rám való kiadásait. A kis diákokra nézve első hosszú nadrágot is saját keresményemből szereztem. Kis növésű és aránylag gyönge testalkatú voltam. Jó tornatanárok hatására testi erőmet és ügyességemet növelni igyekeztem. A tornából csak jó jegyet kaptam,de az akkor szokásos erőpontok száma szerint a jó osztályzatúak között a legjobb voltam. Aránylag jól futottam és másztam. Testi ügyességemet a gimnázium és a honvéd kaszárnya udvarán felállított nyújtón és korláton való tornászással növeltem. (Kis koromban megfelelő .?. ) A szülői házban 8-9 éves koromban már tudtam egyszerűbb asztalos munkákat elvégezni. Fűrészeltem, gyalultam, fúrtam, stb. Önállóan készítettem el fából egy kis játékházat, s azt ki is festettem. Az erzsébetvárosi állami gimnázium annak idején kitűnő volt. Az én időmben lett főgimnáziummá és azok közé a főgimnáziumok közé tartozott, amelynek internátusa is volt. Emiatt messziről is hoztak Erzsébetvárosra tanulókat. A kis gimnazista észrevételeinek megbízhatóságát erősíti meg, hogy azt a gimnáziumot összehasonlíthattam a híres kolozsvári kat. főgimnáziummal. Erzsébetvároson különösen a vegytan-természetrajz és a földrajz tanára dr. Alföldy Dénes volt rám nagy hatással. Olyan kedvet és olyan sok ismeretet öntött belém az ásványtan és vegytan tanításakor (a ΙV. osztályban) továbbá oly kitűnő didaktikával tanított, hogy ásványtani és vegytani ismereteim lényegesen felülmúlták a középiskolai mértéket. Az általam rajzlapból készített apró, de kifogástalan kristályalakok feltűnést okoztak osztályomban. Sok kristályalak hálózatát is önállóan csináltam meg. Erzsébetvárosi ΙV. gimn. osztályos tanuló korom óta ásványtani ésvegytani ismereteimnek gyarapítására nem jutott időm, mégis 41 év múlva, amikor a kolozsvári egyetem matematikai és természettudományi karának dékánja voltam, csodálkozott az ásványtan professzora azon, hogy milyen sok ásványt ismerek és ismerem vegyi összetételüket is. A gyógyszerészek vegytani vizsgálatán, amelyen elnökként vettem részt a vegytan professzora csodálkozott azon, hogy a vizsgázóhoz intézett sok kérdésre megfelelő választ tudok adni. A gimnázium ΙV. osztályának elvégzése után iskolát változtattam, mivel anyám taníttatásom költségeit nem bírta megszerezni. ΙV. osztályos koromban az iskolában kihirdetett pályázatra beadtam kérésemet a dévai áll. tanítóképző intézetbe való felvételért. Ingyenes ellátással felvételt kaptam. Az utolsó pillanatban azonban közbelépett egyik nagybátyám, aki akkor Tordán rendőrtisztviselő volt, az akkori tordai főkapitány kolozsvári összeköttetése alapján a kolozsvári gimnáziumba kaptam fölvételt és ellátást. A kolozsvári kat. főgimnázium ősrégi, több mint 350 éves. Báthory István fejedelem, Lipót és Mária Terézia király és sok kegyes erdélyi főúr és nemes létesített alapítványt szegény és jól tanuló erdélyi tanuló ellátásának fedezése végett. 1901 szeptemberében, amikor Kolozsvárra kerültem, az alapítványos helyek mind be voltak töltve. Csak 7 évvel később tudtam meg, hogy nem csak kérhetek alapítványt, hanem arra bizonyos jogom is van, mivel családunknak egyik régi tagja is létesített alapítványt családunk tagjainak taníttatása végett. Az alapítvány összege az idők folyamán annyira csökkent, hogy egy másik alapítvánnyal kellett egyesíteni, hogy egy alapítvány költségeit fedezze. Az új alapítványt Winkler-Nagy Alapítványnak nevezték. A családunkra vonatkozó Nagy név is csak később került a Winkler név mögé, mivel csak kutatás útján állapították meg, hogy a Winkler alapítványba olvasztották a Szőkefalvi Nagy alapítványt is. Mikor 1901 szeptemberében Kolozsvárra kerültem, akkor arra a tanévre az alapítványi helyek mind be voltak töltve. Alapítványt csak 1902 januárban kaptam. Addig ellátásomért szolgálatot kellett teljesítenem és úgynevezett szervitor lettem. A kolozsvári egyetemet és a piarista gimnáziumot csak egy utca, a Farkas utca választja el. A gimnazista tanulók conviktusát, másként a Mária Terézia fiúnevelő intézetet a Szent József fiúnevelő intézettől, vagy más néven Báthory Apor – szemináriumtól, amelyben kat. egyetemi hallgatók, első sorban jogászok és tanárjelöltek, s kivételesen néhány orvostan-hallgató, az Egyetem utca választotta el. A két intézetnek közös volt a konyhája és ebédlője. Az étkezés a gimnazisták számára más időben volt, mint az egyetemi hallgatók számára. A szervitorok kötelessége volt az asztalterítés, az ételek felszolgálása, a tányérok és poharak törlése, ezenkívül az evőeszközök tisztítása (ez utóbbi a tulajdonosok részéről bizonyos csekély ellenszolgáltatás ellenében.) Nekem tányértörlés jutott osztályrészemül, s hasonló kötelezettsége volt egy társamnak is. Igy naponta többször tányért töröltem. A szemináriumi koszt általában ízletes és elég bőséges volt. Csak kényeskedők emeltek szót és kifogást az ellen. Reggeli kb ¼ l tej volt, egy hosszúkás zsemlye, cipó felével. Ez a reggeli cipó fehér lisztből készült és két akkora volt, mint egy békebeli zsemlye. Csak az intézet részére készült és különösen jóízű volt. Ebédre egy nagyobb szintén fehér cipó negyedrészét kapták az étkezők. A kétféle cipók két ill. négy részre való vágása szintén szervitori kötelesség volt. A szemináriumi étkezéssel meg voltam elégedve. Voltak kedvenc ételeim is. A szervitorokkal még évek múlva is jó viszonyban maradtam azután is, hogy alapítványos lettem. Tanulmányi tekintetben mindig szívesen állottam segítségükre akkor is, amikor már nem voltam szervitor, a szervitorok részéről abban a jóindulatban talált viszonzásra, hogy kedvenc ételeimből a hiányzók adagjaiból, vagy a konyha pótadagjaiból többet kaptam. Ennél fontosabb volt azonban az, hogy a szervitorok szobáját az étkezések alatt zavartalanul használhattam. A szervitorok napi elfoglaltsága kb 4-5 órát tett ki. Ezt az időt szervitori koromban úgy hoztam be, hogy korán reggel, legtöbbször 3-4 órakor felkeltem és a legutolsók közé tartoztam, akik lefeküdtek. A tanulmányi időre nagy szükségem volt, mivel az iskola változtatása miatt és másféle könyvek használása miatt jóval több tanulni valóm volt, mint azoknak, akik ott végezték az előző osztályokat. Vasakarattal azonban már az első évharmadban, karácsonykor jeles rendű értesítőt kaptam. Ezzel január második felében alapítványt kaptam, amelyet gimnazista és egyetemi hallgató koromban 6 éven át megtartottam. Harmadéves egyetemi hallgató koromban azonban az alapítványt elvesztettem, mivel akkor 800 K tanárképzős ösztöndíjat kaptam. A gimnáziumban osztálytársaim között találtam Szontágh Ferencet, aki négyévig Erzsébetvároson is osztálytársam volt. Szontágh Ferenccel mindvégig a legnagyobb és önzetlen barátságban éltünk. Kolozsvárt egymás mellett ültünk. Ő volt a VΙΙ. és VΙΙΙ. osztályban a legjobb fizikus, míg én a matematikából tűntem ki leginkább. Új osztálytársaim részéről nem volt szíves és baráti a fogadtatás. Ennek oka az is lehetett, hogy szerénységem és szegénységem, valamint csendes mivoltom miatt még később sem voltam hangadó, azonkívül szervitori elfoglaltságom és bennlakó voltom miatt nem volt időm a küntlakókkal az érintkezést az iskolán kívül is keresni. A főok azonban a féltékenység és az irigység volt, amiben Kolozsvárra kerülésemkor az osztály addigi legjobb tanulója vette ki a főrészét. Ez a tanuló egyegyetemi orvosprofesszor gőgös fia volt, aki okos fiú volt, de lomha és csekély szorgalmú volt. Szorgalma az V. osztálytól kezdve fokozatosan csökkent. Az osztályban már az előző évben megvolt e fiúnak klikkje, köre, mivel előkelő származása és jó tanuló volta miatt ez a fiú hangadó volt az osztályban. Lelki finomság nem igen volt ebben a fiúban, aki az életnek napsugaras oldalán gondtalan életet élve egyáltalában semmi érzékkel sem bírt azok sorsának megértésére, akik az élet árnyékos oldalán voltak kénytelenek járni. Míg osztálytársainak nagy részével tegező viszonyban állott, rangján mélyen alulinak tekintette azt, hogy velem, az osztály egyik legszegényebb fiújával tegező viszonyba lépjen. A féltékenység azért lángolt fel benne, mert lassankint észre kellett vennie, hogy tanulmányi tekintetben mind jobban megközelítem, sőt el is hagyom őt és ezt a tanári kar is észreveszi. Amikor ezt kénytelen volt belátni, akkor elért eredményeim miatt irigy kezdett lenni. Pedig nagyon könnyű lett volna e két csúnya tulajdonságot elkerülni, ha kissé nagyobb szorgalmat tanúsít. (s így ismét visszaszerzi elsőségét.) Ez az osztálytársam e helyett szívesen hallgatta körének azokat a tagjait, akik észrevevén féltékenységét gúnyoltak előtte engem. Annyi ízlés volt azonban bennük, hogy nem fülem hallatára csinálták ezt. Túlságosan részletekbe kellene mennem, ha azokat az eseteket ismertetni akarnám, amikor gőgös osztálytársam rossz indulatát tettel is kinyilvánította. Nekem, természetesen rosszul esett gőgös osztálytársam viselkedése, de tűrtem és nem tiltakoztam ellene. (Féltékenységét megértettem, sőt bennem is kialakult bizonyos féltékenység, hogy valaki tanulásban megelőzzön. Ez vitt arra,hogy a történelem és a hittan összefoglalásakor mindig első voltam, aki az úgynevezett referálással végzett. Ebben a tekintetben gőgös osztálytársam az utolsók között volt.) Osztálytársaim egy részével ellentétben tanáraim általában objektív jóakarattal fogadtak. A német nyelv tanára pl. az első órán már megállapította, hogy nyelvtani tudásom meghaladja az újonnan jött osztálytársaim tudását, amit így fejezett ki: Erzsébetváros legyőzte Budapestet, Pozsonyt stb. Pedig német nyelvi tudásom volt a legkisebb, abból Erzsébetvároson is csak jót kaptam, mivel székely származású tanárom maga se tudhatott jól németül és mivel tanítási módszere, a mostani szemmel nézve, nem volt elég jó. Különben is Erzsébetvároson a német nyelvből csak jó osztályzatot kaptam. Latin nyelvi tudásom az első extemporale dolgozatíráskor tűnt fel a szaktanárnak. Más irányú tudásom is lassanként elismerést kapott. Szőkefalvi-Nagy Gyula Életrajzom Az általános objektivitással szemben volt a magyar nyelv tanára, aki akkor a gimnázium igazgatója volt. Dr. Erdélyi Károly volt az igazgató. Az északi germán irodalom, dán, svéd és norvég irodalom szakavatott ismerője volt. Magyarázata sokszor széles látókörű és széles látókört nyújtó volt. Később hallottam, hogy egyetemi magántanárságra törekedett. A tanulókkal szemben durva, sőt brutálisan durva volt. Kivételek voltak azonban azok a fiúk, akiknek előkelő vagy magas állású szüleik voltak. Így pl. az egyetemi tanárok fiai, valamint Kuncz Elek főigazgató fiai,továbbá azok a fiúk, akiknek szüleivel összeköttetést tartott fenn. A dr. György Lajos szerkesztésében „Öreg diák visszanéz” címen az iskola történetét megírván, sok régi öregdiák véleményét közölte az iskoláról. Itt olvastam Kuncz Aladár visszaemlékezését, amelyben Erdélyiről, mint a szív emberéről beszél, ami pedig merőben ellenkezett az én véleményemmel. Azután jutott eszembe Kuncz Aladár atyja Kuncz Elek, aki ugyan nem mutatkozott a szív emberének, de mindig objektív volt. V. osztályos koromban csak azt tapasztaltam, hogy szorgalmam nem talál kellő elismerést. Csak jó eredményt értem el, míg az én szemem szerint mások hasonló vagy esetleg kevésbé jó feleletek birtokában jelest kaptak. Az igazságtalanság fájt nagyon nekem, de nem láttam benne határozott rossz akaratot. A tanévzáráskor a jutalmazottak nevének felolvasásakor Erdélyi Károly elárulta magát. Az V. osztályból csak én és gőgös osztálytársam kaptunk jutalmat. Az ő nevének felolvasásakor kiemelte, hogy neki nagy kedve telik abban, hogy nemes fának nemes gyümölcsét dicsérheti meg. Az én nevemen könnyedén siklott át. Erdélyi Károly a következő tanévben is tanította osztályunkban a magyar nyelvet és irodalmat. Ekkor valósággal üldözött engem a szó valódi értelmében. Karácsonyig pl. 12-szer feleltetett akkor, amikor ez alatt az idő alatt többi osztálytársam legfeljebb kétszer felelt. Feleltetéseim közben minden képen bele akart zavarni és rossz akaratú megjegyzéseket tett. Ilyen körülmények között természetes volt, hogy leckéimet a lehető legjobban megtanultam. A 12 felelet között 8 feleletet semmikép sem minősíthetett jelesnél rosszabbra. A többi négy felelet nem is volt felelet, de azért elégtelen jegyet kaptam írt be azokra. Az elsőt azért kaptam, mert egy alkalommal dolgozatírásra nem hoztam tintát, mivel az igazgató nem mondotta meg határozottan, hogy dolgozatírás lesz. Az osztály fele hasonlókép járt,a másik feléből sokan mindig hoztak magukkal tintát. A második elégtelent azért kaptam, mert nem tudtam énekelni. A feladott lecke egyházi dalokról szólt. A tankönyvben sem a szövegben, sem az olvasmányok között nem volt megemlítve egyetlen egyházi dal sem. Az énekesek énekórán egyházi gyászdalt is tanultak. A legjobb énekesek egyike mégsem tudott. Amikor ezt Erdélyi Károly észrevette, akkor több tanulót felszólított. Egyik sem tudott. Én sem tudtam, mert nem is tudhattam, nekem 4-est írt be. Nekem azonnal 4-est írt be és azután a többi is 4-est kapott. Ha tudtam volna, a többiek érzésem szerint simán úszták volna meg a dolgot. A másik két eset is legalább ilyen igazságtalan volt. Mind a kettő még élénk emlékezetemben van 42 év távolából. Ezen kívül még egy felháborító eset történt velem. Egy órán olyan ok miatt,amelyért más tanártól dicséretet kaptam volna, Erdélyi Károly kiállított és összeszidott. Dolgozatírás volt, s azalatt Erdélyi Károly másféle dolgozatokat javított. Az osztályban nem volt túlságosan nagy csend. Én ki sem nyitottam a számat s mégis én kaptam a büntetést. Erdélyi Károly ennyire igazságtalan mással szemben sohasem volt. Voltak kedvencei, akikkel feltűnően elnéző volt. Ha nem tudtak, akkor még Erdélyi Károly keresett enyhítő okokat, hogy ne kelljen 4-es osztályzatot írnia. Sokszor visszagondoltam arra, hogy az igazgató részéről történt üldöztetésem tett igazán jó tanárrá. Mint tanár ugyanis mindig arra törekedtem, hogy tanítványaimmal szemben igazságosan bánjak, mert visszaemlékeztem arra, hogy mennyire elkeserített az igazságtalanság. Azt hiszem, túlságosan is lelkiismeretes voltam abban a tekintetben, hogy valóban jobb jegyet az kapjon, aki jobb eredményt tanúsított. Emiatt az osztályozás valódi kínt okozott. Tanítványaim véleménye szerint, én voltam a legigazságosabb tanáruk. Többször megfigyeltem magam, hogy elfogulatlanságom akkor sem hagyott el, amikor valaki rossz magatartásával indulatba hozott, sem a rosszul viselkedővel szemben, még kevésbé másokkal szemben. A VΙ. osztályban és később a VΙΙΙ-ikban is dr. Lóky Béla tanította a matematikát. Ő róla csak jót tudnék írni. Akkor kedveltem meg annyira a matematikát, hogy életcélul tűztem ki magamnak a matematika tanítását. Lóky Béla velem dolgoztatta ki a később megjelenő két kötetes geometria munkája részére a sík és a gömbi geometria alapfeladataira szolgáló számbeli példákat. A VΙ. osztályban lassanként megkezdődött gőgös osztálytársam körének is csökkenése. A kör több tagja velem szemben barátságossá kezdett lenni. A VΙΙ. és VΙΙΙ. osztályban már fellélekzettem, mert Erdélyi Károly nem tanított ott. Az utolsó két osztályban zavartalan volt a tanulásom. Végig legelső tanulója voltam osztályomnak. A VΙΙΙ. osztályban a ΙΙ. félévben kihirdetett pályázatra beadtam kérésemet az Eötvös kollégiumba való fölvétel végett. Az elintézést hiába vártam, végül is Lóky Béla osztályfőnököm kérésemre érdeklődött az igazgatótól a kérés sorsáról. Ekkor Erdélyi Károly magához hivatott és visszaadta a kérésemet azzal a megjegyzéssel, hogy értesítették őt arról, hogy elkéstem a kéréssel. A kérésen semmiféle feljegyzés vagy iktatási szám nem volt. Ebből azonnal láttam, hogy nem is küldötte fel a kérést. (hanem egyszerűen hazudott nekem.) Vagy lusta volt a kérés felterjesztésével, vagy egyáltalában nem is akarta felterjeszteni. Az érettségin várakozásom ellenére minden tárgyból szinte remekeltem. Különösen a latin nyelvből, a matematikából és a fizikából. A latin nyelvből Tacitus munkájának egy nem olvasott részét kaptam fordításra. Az elnöklő Kuncz Elek főigazgatót meglepte a fordításom folyékony volta és 8 lappal továbbra egy másik, szintén nem olvasott rész fordítását kívánta. A latin tanár egy kis segítséget akart nekem pár szóval adni az előzőekre vonatkozólag. Én azonban jeleztem, hogy nincs szükségem segítségre. Az új rész fordítása még folyékonyabb volt. Elméleten kívül nem tárgyalt feladatot is kaptam. A megoldást pár szóval elintéztem. Az érettségin hárman lettünk jelesen érettek. Közülök én voltam a legjobb, minden tárgyból jeles. A másik kettő a VΙΙ. osztályban lépett át a gimnáziumunkhoz más iskolából. Gőgös osztálytársam csak jó érett lett. Meg kell jegyeznem, hogy az önképzőkörnek szorgalmas tagja voltam, két önképzőköri pályadíjat nyertem és két dolgozatot adtam be, amelyek közül az egyik analitikus geometriai volt. Azonkívül a legtöbb dolgot okozó főjegyzői tisztséget láttam el. Az utolsó két évben egyik osztálytársam magántanítója lettem, s a kapott összegből ruházkodtam. Sokszor írta anyám levelében, hogy írjam meg, van-e szükségem valamire, a válasz legtöbbször az volt, hogy nincs. Nem emlékszem, hogy kértem-e valamikor pénzt anyámtól, legtöbbször azt írtam leveleimben, hogy nincs szükségem semmire. Igényeimet a lehető legkevesebbre szorítottam le, s ez nekem nem is okozott lemondást. Megállapíthatom, hogy az iskola változtatás legalább is egy tekintetben rám nézve előnyös volt, még pedig a legfontosabb vallás-erkölcsi szempontból. A kolozsvári intézetben hittantanárom minden tekintetben elsőrangú volt, a lelkigyakorlatokat elsőrendű hitszónokok tartották, s amit még ennél is fontosabbnak tartok, havonként meglátogatta intézetünket s engem is gyóntatott áldott emlékű szentéletű püspökünk Majláth Gusztáv. Valószínűleg a vallás-erkölcsös élet okozta, hogy az ifjúság korszakának ugynevezett kamasz kora felettem nyomtalanul elfutott  és nem lanyhaságot, hanem fokozott szorgalmat és vas akaratot hozott nekem. A vakációk közül egyet szülővárosomban, legtöbbet Tordán töltöttem. VΙΙ. és VΙΙΙ. osztályos koromban a kisebb (Ι – ΙV. osztályos) tanulók vezetője, duktora, felügyelője lettem a konviktusban. Igy került felügyeletem alá egy tordai úri és jómódú család Bogdánffy Géza nevű fia. Emiatt többször meghívott a család magához, heteket töltöttem a család egyik nyaralójában. A család két nagyszülőből, két özvegy leányukból és az egyiknek Géza és Jenő fiából állott. Harmonikusabb életet, mint ami abban a családban élt, nem láttam. A három asszony a szívjóságnak, a mások sorsa iránt való önzetlen érdeklődésnek olyan szép példáitmutatta, hogy abban a családban töltött időm legszebb emlékeim közé tartozik. Mindkét fiú tehetséges, jó kedélyű, szellemes és szeretetre méltó volt. Bogdánffy Géza nagytehetségű műépítész lett, Jenő az első világháború után pénzügyi műveletekben mutatott fel nagy eredményeket. Ebben a családban láttam, hogy mi a gondoktól mentes élet a gyermekek részére. Ebben a családban jutottam a művelt középosztállyal, sőt a művelt felső osztállyal is érintkezésbe és elzárkózott életemből származó merev magatartásom hajlékonyabbá lett. Ilyen előzmények után kerültem az egyetemre, ahova mindjárt szeptember elején beiratkoztam. Nevemet akkor rövidítve Sz. Nagy Gyulának írtam. Az Sz betűnevemtől elválaszthatatlanná lett, mert épen a matematikus tanárjelöltek között volt még egy Nagy Gyula nevű, aki egy évvel előbb volt hallgató. Emiatt az egyetemre küldött és nekem címzett levelek közül az első két levelet tőle kaptam meg felbontva.Később matematikus kartársaink kettőnket eszes (Sz-es) és esztelen (Sz-telen) Nagy Gyula névvel különböztettek meg szellemesen, de nem igazságosan, mert kétszeres druszám okos matematikus volt. A VΙΙΙ. osztály végzése után, nyáron egy faluban készítettem elő egy tanítót az érettségi vizsgálatra és közben megtanultam a differenciál- és integrálszámítás elemeit. Amikor szeptemberben a szemináriumba költöztem, egy olyan szobába kerültem, ahol kb. 20-an voltunk. (Hálószobánk külön volt, óriási terem, amelyben kb. 120-an aludtunk.) Szobatársaim kivétel nélkül erdélyi kat. középiskolákból kikerülő általában jeles érettségivel bíró, s nagy többségben székely fiúk voltak. Életkomolyságuk általában nem volt elég nagy, sokan hajlottak a könnyelműség felé. A nagy városba való kerülésük alkalmával az iskolai fegyelem alól való felszabadulásuk felhasználását többen lumpolással kezdették meg, s különösen eleinte, nem tudván mit csináljanak, tétlenül nézték a napok folyását, sőt az előadások megkezdése után is, minthogy nem kellett óráról órára készülniök a tanulás megkezdését mind jobban halogatták. Én a szemináriumba lépésem első napján megkezdtem a munkát. Lóky Béla volt tanáromtól kaptam pár könyvet tanulmányozásra és az ő kérésére számára az Encyklopédie der Mathematischen Wissenschaften Ι. kötetének egy fejezetét az ő számára magyarra fordítottam. A fordítást kezdetben szótárral, de később szótár nélkül végeztem. Épen akkor a balszemem gyulladásban volt és emiatt fehér zsebkendővel bekötöttem és egy szemmel dolgozgattam. Igy látott meg egy brassói szoba- és egyúttal szaktársam Venczel József is, aki később legjobb barátaim közé tartozott, sőt legjobb barátom lett. Ő mondotta el nekem később, hogy szobatársaim mindjárt az első találkozáskor haragudtak rám, s ebben ő sem volt kivétel. Rájuk nézve az élő lelkiismeret voltam, amely kötelességük múlasztására figyelmeztette őket, anélkül, hogy egy szót is szóltam volna. A könnyelműebbek pedig azért is haragudtak, mivel illetlen beszédek ellen hevesen tiltakoztam. Lényegesen az előadások megkezdése után sem változott szobatársaim irányomban tanúsított hangulata. Még kevésbbé változtam meg én. A sok egyetemi órámra pontosan elmentem és az egyetemi előadások áttanulmányozását és megtanulását azonnal megkezdettem. Minthogy nem dolgozó szobatársaim beszélgetése zavart, igyekeztem olyan helyre menni, ahol semmi sem zavart. Ilyen volt a szemináriumban lakó szervitorok szobája és ilyen volt a közeli Házsongárdi temető, amelynek fái alatt csend uralkodott. Már kora reggel, rendszerint már 4 órakor kimentem a temetőbe, ahol a sírok körül járkálva tanulgattam. A tanulásban az volt a módszerem, hogy a matematikai levezetéseket otthon kétszer gondosan átszámítva az egyéb megjegyezni valókat félhangosan mondtam el. A levezetéseknek csak a menetét mondottam el, a részleteket már tudtam a számítás elvégzésével. Tanulásomban nagyban támogatottak a kitűnő jegyzetek, amelyeket már az előző években kiadtak. Ezeket a jegyzeteket már előre áttanulmányoztam, az előadások alkalmával a nehezebben érthetők világosak lettek előttem, az előadásokon tett változtatásokat és módosításokat így azonnal tudtam a jegyzeteimbe beírni. Kollokviumok előtt az előadásokat többször, legalább háromszor áttanultam. Az áttanulmányozás mindig rövidebb ideig tartott, végül elég volt egy félóra egy félévi előadás áttekintésére, amikor is képes voltam a nagyobb egységeket és azokban a részleteket is magam előtt látni. Ily módszerrel tanulva a kollokvium sikere nem is maradt el. A házsongárdi temető még télen is gyakran látott engem, s a tiszta levegő és a nagy csend nagyban segített a tanulásban, nyitották meg azt az irányt, amelyben később sokat dolgoztam. 1915 elején még egy dolgozatot írtam. A kolozsvári egyetem akkori két professzorának, Riesz Frigyesnek és Haar Alfrédnak felszólítására 1915 elején beadtam habilitációért kérésemet. A habilitációügye gyorsan lefolyt és 1915 május 17-én próbaelőadásom megtartásával a Matematikai és Természettudományi Kar magántanárrá habilitált. A miniszteri megerősítés egy hónap leforgása alatt megérkezett. Igy kezdődött az 1915/16 tanév, amelyben tanárhiány miatt nagyon sok órát kellett a Marianumban vállalnom. Heti 28 órám volt ott és az egyetemen 2; összesen tehát heti 30 óra, ami alaposan lefoglalt. Októberben a Marianum női felsőkereskedelmi iskolájának megbízott igazgatója leköszönt a megbizatásáról. Emiatt október 15-én a heti 30 órához kaptam a női felső kereskedelmi iskola igazgatását is, s egyuttal helyettes igazgatóvá neveztettem ki. Heti elfoglaltságomon az új munkakör átvételekor csak annyi könnyítés történt, hogy novembertől kezdve a leánygimnáziumban 3-mal csökkent az óraszámom. A tanév folyamán így is 27 órám maradt meg, 25 a Marianumban , 2 az egyetemen, s azonkívül az igazgatói elfoglaltság. Egészséges szervezetem a nagy munkát nem sinylette meg. Egyetemi magántanári óráimat, amikor lehetett mindig megtartottam. Az 1915/16 tanévtől kezdve az 1918/19 tanévig mindegyik félévben és az 1918 évi nyári szemeszteren mindig tartottam magántanári előadásokat. Tudományosan isfoglalkoztam, de erre aránylag nem sok időm jutott, s még is több cikket írtam és közöltem. 1916 március 9-én a jó Isten egy másik kisfiúval, Zoltánnal áldott meg minket. 1916 decemberében rendes igazgatóvá kaptam kinevezést. Kiemelkedőbb terminus még rám nézve 1918 februárja, amikor a Szent István Társulat választott meg rendes tagjának. A hadikölcsönökre legtöbbször részletfizetéssel hazardírozva(?) 5000 K n. év.hadikötvényt jegyeztem, mivel ezt hazafias kötelességemnek tartottam. Hogy ennyit tudtam jegyezni, annak oka szerény, elvonult, csendes életünk. Azután bekövetkezett hazánk összeomlása és Erdély megszállása. Az emésztő gondolatok, fájó töprengések és a lehetetlen búbánat sok magyar embernek idegeit tépte marta. Hogy felejtsek, s ne legyek áldozata az emésztő fájdalomnak, 1919-ben neki fogtam egy nagyobb értekezésnek, amelyet a Szent István Akadémiára székfoglalónak szántam. Ez a dolgozat a maximális indexű síkgörbékről, maximális osztályindexű síkgörbékről és maximális indexű felületekről szólt. 1918-ban jelent meg a két első algebrai dolgozatom a gyökök helyzetére vonatkozólag, amelyet idők folyamán más dolgozatom követett. A már említett értekezésemet 1921-ben vittem ki Budapestre, ahová már előbb kijuttattam két cikkemet. Matematikai dolgozataim elég sűrűn kerültek ki tollam alól. Ennek oka az is, hogy óráim száma csökkent, mivel az osztályok száma kevesebbedett. Az 1920/21 tanévben még tartottam egyetemi rangú előadásokat a kolozsvári egyetem pótlására megnyitott református (de tulajdonképen felekezetközi) tanárképző intézetben. Az itt tartott heti óráim száma 10 volt. Ezt az intézetet 1921-ben a románok bezárták és így 1921/22 és 1922/23-ban a Marianumban működő polg. isk. tanárképző főiskolán tartottam előadásokat és vizsgáztattam. 1923-ban ez az elfoglaltságom is megszünt, mivel ezt is bezárták a románok. De becsukták ekkor a Marianum női kereskedelmi szaktanfolyamát is, amelyiknek 1917 óta igazgatója voltam. További támadás a Marianum ellen az volt, hogy alapító főigazgatóját, a leánygimnázium igazgatóját és engem eltiltottak a vezetéstől az alatt az ürügy alatt, hogy női iskolában férfi nem lehet igazgató. Ugyanakkor a kolozsvári állami leánygimnáziumban férfi volt az igazgató. Az igazgatás közben egyre másra érkeztek a jogfosztó rendelkezések és a vekzálások. Ezeknek a következtében egyházi főhatóságom engem és leánygimnáziumi igazgató társamat végül kénytelen volt szabadságolni amíg eldől, hogy maradhatunk vagy mennünk kell. Igazgatótársam nem tért vissza az iskolához, én azonban az 1927/28 tanévben visszatérve tanári munkát folytattam. E közben fiaim szépen nőttek és fejlődtek. Különösen Béla tanulása keltett nagy elismerést. Minden tárgyból a legjobb volt, pedig osztálytársai közül még volt vagy két nagy tehetségű fiú. Amíg ezek a házon kívül történtek, lakásunkban az erőszakosságok láncolataindult meg. Lakásunkat többszöri rekvirálásokkal 1 szoba konyhára szorították össze. Mindazonáltal nem ez volt a legnagyobb baj, hanem a minősíthetetlen eljárások, amiket a románok ellenünk indítottak, s amelyeknek célja a megfélemlítés volt. Ezek miatt áldott lelkű feleségem idegbeteggé lett. Az idegizgalmakat erős erővel igyekezett leküzdeni. Ebben az időben lett talán legszorgalmasabb munkatársa a Temesvárt Kubán Pál szerkesztésében megjelent Gyerekújságnak. Ez a hetenként megjelenő újság nem egy száma három-négy cikkét hozta feleségemnek, verset. kisbeszélgetést, természetrajzi csevegést stb. Feleségem később Benedek Elek “Cimbora” című lapjában is írt. Az Erdélyi Magyar Lányok lapjában pedig HamisJutka címen egész sorozat leánykópéságot írt meg. Ezek száma a 20-at is elérte. Ez alatt az idő alatt én is folytattam tudományos működésemet, szorgalmasan írtam tudományos cikkeimet. A külső viszonyok nem sokat változtak meg akkor sem, amikor anyagi áldozatokkal más lakásba sikerült átköltöznünk. Ez alatt az idő alatt Béla és Zoltán fiam szépen fejlődött és mindketten nagy szeretettel adták magukat a cserkészetnek. V-ikes gimnazista volt Béla, amikor egy influenza és sárgaság rohanta meg, ami után 3 hónapig tartó szívbántalmakat kapott. Betegségében az iskolában tanultakat könnyen pótolta, sőt akkor tanulta meg az angol nyelv elemeit egy angol nyelvtanból minden segítés nélkül. Amikor sikerült jobban lennie, az iskolában ismét legjobb lett minden egyes tárgyból. Minthogy a felekezetek tanárait nehezen fizethették, jövedelmem nem sok volt. Ennek növelésére nyugdíjbiztosítás tanításával, valamint földmérés-számítással is foglalkoztam. Minthogy a hadikölcsönök értékének elvesztésével nehezen összegyűjtött pénzünk elveszett, újra megkezdtük a gyűjtést. Sikerült is valamit összegyűjtenünk,de azt egy kereskedőség bukása vitte el teljesen. 1928-ban tehát ismét pénz nélkül állottunk. Ekkor kaptam a felhívást, hogy a Budapestről Szegedre áttelepített polgári . Szőkefalvi-Nagy Gyula Életrajzom iskolai tanárképző intézetbe menjek át. 1929 februárjában Szegeden meg is kezdettem működésem és augusztus havában családom is átvittem. A Minisztérium méltányolta a régi magántanárságomat és azt , hogy hosszú ideig igazgató voltam, engem a VΙ. fizetésosztályba nevezett ki, míg három, akit előttem néhány hónappal előbb neveztek ki, csak a VΙΙ. fizetésosztályba kapott kinevezést, s a régiek közül, akik már éveken keresztül voltak rendes tanárok, ketten a VΙ. b. fizetésosztályban maradtak. Ez a tény egyik tanárt, aki különben legkisebbszolgálati idővel bírt s egy év alatt 2 fizetés osztállyal magasabbra került, s aki különben házasság révén jó anyagi állapotban volt, s csak egy fia volt, irigységgel töltötte el. Ő nálam fiatalabb is volt, korban is, tudományos értelemben is. Ez az érzés volt, ami őt mindig ellenem fordította. Az átköltözködés után az új környezetben nagyon jól éreztük magunkat. Az egyetemen azonnal folytathattam magántanári előadásaimat. A főiskola igazgatótanácsában részt vettem, sőt 1928 novembere óta, amikor a főiskola Szegeden működését megkezdette, az én kiköltözésemig egy igazgatótanácsi tagságot az én részemre üresen hagytak. Az előbb jelzett kartársat, aki nem lett igazgatótanácsos, ez is kétségtelenül bántotta, mert ő, aki polgári iskolai tanár és tanítóképző intézeti tanár volt, magánál nagyobb pedagógust és didaktikust nem ismert. Szegeden folytatva tudományos működésemet, két év mulva nyilvános rendkívüli tanári címet kaptam. A főiskolán a nyugodt, csendes kartársi élet nem sokáig volt meg. Az egyik tanár, akinek hiúságát bántotta az, hogy nem őt nevezték ki igazgatónak, mindenképen kellemetlenkedni akart az igazgatónak, s erre a célra az ifjúságot is felhasználta, amelynek Turul-szövetségében primus magister volt. Már Budapesten felmerült az a gondolat, hogy az Emericana corporatiot meg kellene a főiskolán alakítani. Szegeden már az 1928/29 tanévben (az első szegedi évben) újra felmerült ez a gondolat, mivel Szeged legnagyobb része (89%) katolikus, s mivel ezt az eszmét Szeged nagy püspöke Glattfelder Gyula is szívén viselte. Az ifjúság köréből indult ki a mozgalom a corporation megalakítására. Egy küldöttségük az 1929/30 tanév elején engem kért fel a priorság elvállalására. Én azonban nem akartam széthúzást csinálni az ifjúság között, a kérést nem teljesítettem. Az 1930 október 6-án az ifjúság Botond nevű Turul bajtársi egyesülete hazafias ünnepséget rendezett. Valósággal elképpedten hallgattam az ünnepség pogány szokásokkal telített tárgysorozatát, amelyben keresztény gondolatot nagyítóval sem lehetett észrevenni. Ekkor beláttam, hogy szükség van a főiskolán egy keresztény ifjúsági egyesületre. Amidőn az ifjúság vezetői újra felkerestek, akkor már gondolkodási időt kértem. A tanári kar több tagjával is megbeszélve a dolgot, valamint az igazgatótanács elnökével, végül is vállalkoztam a priorság elfogadására. Úgy gondolkodtam, hogy mint erdélyi ember, aki a román megszállás alatt a magyar felekezetek testvéri egyetértését nemcsak láttam, hanem abban éltem és annak részese voltam, minden felekezetességet az Emericana korporáció és a más felekezetű hallgatók között erős kézzel megakadályozok. A corporátio csendes megalakulása után a megerősödést a Botond primus magisterének köszönhette, aki pedig katolikus ellenes lévén, mindent inkább akart, mint ezt. Egy Botond gyűlésen, ahol a tagok egymás közti zsörtölődései kerültek elő, ez a tanár azt kívánta, hogy azokat lovagias úton, esetleg párbajjal intézzék el. Ennek a meggondolatlan kijelentés következményekép sok oly főiskolai hallgató hagyta ott a Botondot, aki pedig előbb semmi szándékot sem mutatott az Emericanába való belépésre. A minisztérium is közbelépett és annak a tanárnak le kellett mondania az ifjúság vezetéséről. Az egyik szegedi lap is szellőztette a dolgot. Ezekben nekem semmi részem nem volt, magam is elítéltem a nyilvánosságra való hozást. Ezekben az igazgató kezei működtek közre, aki az előző évi kellemetlenkedéseknek akarta útját szegni. Az Emericana főiskolai corporatiójának neve Integra lett, jelszava: Integra vita integra patria, védőszentje Szent László, színei fekete-zöld-arany. Ezeket én ajánlottam s mind a hazafias és erkölcsös életre vonatkoztak. Megalakulásakor a corporatio a legszebben működött. Különös érdemeket szerzett a párhuzamos Familia megalakulása. Ebben a tekintetben a legszebben éslegeredményesebben működő lett az Integra az ország összes korporációi között. Három évig vezettem az Integrát, s őrködtem afelett, hogy a Botonddal való minden súrlódást megakadályozzak. Végül is lemondottam a priorságról, s visszavonultam a tudomány művelésére. Szegeden a főiskolán heti 12 kötelező órám volt. De rendesen óráim száma meghaladta ezt a számot. Azonkívül a tanítóképzős tanárjelöltek Apponyi kollégiumán is tartottam heti 1-2 órát. Ezekhez járult a sok tanári ülés és még inkább az előadásokra való készülés. Az előadásokra pontosan készültem, az órákat pontosan megtartottam, s azokon hallgatóim figyelmére és előadásaim érthetőségére nagy gondot fordítottam. Előadásaimra jegyzetet nem vittem magammal, s ennek ellenére előadásaim zökkenés nélkül, simán folytak. Pedig volt olyan nap, amikor négy órán át kellett egyfolytában beszélnem. Hangosan adtam elő, hogy előadásom minden egyes szavát hallgatóim megértésék. Nagy gondot fordítottam előadásom nyelvének magyarosságára. Ha megtörtént, hogy valamit, amit már elmondottam magyarosabban fogalmazhattam meg, akkor saját magam is bírálva, újra megfogalmaztam mondókámat. A magyarosságra való nevelésre és szoktatásra jó alkalmam volt az írásban elkészített tanítási gyakorlatok elolvasásakor. A szembetűnő hibákat óráim közben a hallgatókkal megbeszéltem. 1934-ben a Magyar Tudományos Akadémia ΙΙΙ. osztálya levelezőtagjának választott meg, s a “Magyarvian”(?) folyóiratot tiszteletpéldányként küldötte. Ebből sokat tanultam, amit különben talán kevesbbé vettem volna észre. Amikor 1935-ben székfoglalóm megtartása után az osztály elnök üdvözölt, az ülés után megjegyezte, hogy rajtam kívül fekvő okok akadályozták meg az Akadémiát abban, hogy már évekkel előbb nem választottak meg. Közben mindkét fiam jelesen folytatta tanulmányait és ugyanilyen eredménnyel tett érettségi vizsgálatot. Különösen Béla ért el fényes eredményeket. Mind a ketten, de különösen Zoltán ízig-vérig cserkész volt. A középiskola elvégzése után Béla matematikus fizikus tanárjelölt lett és egyike a szegedi Eötvös Loránd kollégium legelső tagjainak. Érdekes az a fokozatos érdeklődés, amely Bélát matematikus-fizikussá tette. A gimnázium alsó osztályában a növénytan érdekelte. Elolvasott minden növénytani munkát, amihez hozzájutott. Elolvasta anyjának Erzsébet-nőiskolai jegyzeteit, amelyeket polgári iskolai tanárjelöltek részére tartottak. Ez az érdeklődés azután az ásványtanhoz és azután a vegytanhoz vezette. A vegytanból áttanulta Gróh Gyula könyveit. A gimnázium két felső osztályában a vegytanon kívül a fizika is nagyon érdekelte. Amikor érettségi vizsgálata után azt a kérdést intéztem hozzá, hogy milyen pályára akar menni, azt felelte, hogy fizikus-kémikus tanárnak készül. Én tanácsoltam, hogy első sorban matematikus-fizikus legyen, mert őt a kémiának elméleti és nem gyakorlati kérdései érdekelték közelebbről, s kémiából hallgasson annyit, amennyit tud. Tanácsomat követte. Az Ι. félévben mindhárom tárgyat egyenlőkép hallgatta és mindegyik tárgyból kitűnően kollokvált. A ΙΙ. félévet influenzából származó középfülgyulladás és szívbántalmak miatt február elejétől kezdve kénytelen volt ágyban tölteni, s így a kémia további hallgatását abbahagyni. Béla első cikkei a matematikai fizika terére esnek. Csak a harmadik, s a következők tiszta matematikai tárgyúak. Érdeklődését az elméleti fizika iránt azonban sohasem vesztette el, s a magyar elméleti fizikusok tudását nagyra becsülték. Kitüntetéssel letett alap- és szakvizsgálat után 1936-ban doktorátust is tett, de akkor már több matematikai cikke jelent meg külföldön a Mathematische Annalenben és a Mathematische Zeitschriftben. Mivel mindig színjeles volt, sub auspisiis gubernatoris doktorrá avattatott. Az avatásakor már 12-re növekedett tudományos cikkeinek száma. Azután egy évet töltött tanulmányúton Németországban Lipcsében és egy további félévet Franciaországban Grenoble-ban és Párizsban. Azután helyettes tanári kinevezést kapott az Eötvös Kollégiumhoz. A polg. isk. tanárképző főiskola igazgatója nyugdíjaztatván az Igazgatótanács elnöke a tanári kar mindegyik tagját meghallgatta, hogy kit tart arra a legalkalmasabbnak. A tanári kar egyértelműleg az én személyemben egyezett meg. Az egyik tanár ugyan önmagát tartotta legalkalmasabbnak, de mivel ő nem lehetett, minthogy a tanári kar többi tagja nem óhajtotta, maga után szintén mellettem foglalt állást. Én kézzel lábbal tiltakoztam az igazgatói megbízatás ellen, amelyre sohasem törekedtem s amelytől féltem, hogy tudományos céljaimban zavar. Az igazgatótanács elnökének és a tanári kar több tagjának kérésére végül minden kikötés nélkül meghoztam az áldozatot és nem tiltakoztam a megbízás ellen. Ezután hamarosan megkaptam a kinevezést. Új munkakörömet a legnagyobb lelkiismeretességgel és a legnagyobb erőkifejtéssel végeztem. Az előző igazgatónak heti 4 órája volt, nekem azonban 12 órát kellett tanítanom, mert az igazgatótanács elnöke nem volt hajlandó óráimnak általam legjobbnak tartott helyettesítésébe belemenni. Ezenkívül az egyetemen megürült geometriai tanszéken heti 3 órában helyettesítést vállaltam. Igazgatói működésemben a tanári kar támogatását élveztem. Csak két tanárral volt sok bajom és velem együtt a tanári karnak. Mindkettő ahelyett, hogy dolgait lelkiismeretesen végezte volna, a hallgatóságot akarta a saját céljaira szervezni a főiskola rendtartásának sutba dobásával. Az egyik tanár annyira abnormissá lett, hogy hónapokig az ideggyógyintézetben kellett kezelni. A hallgatósággal különösebb bajok nem voltak. Csak a sváb származású hallgatók viselkedése okozott zavarokat. Ezeket Németországba vitték ki a németek az itthoni németek magyarellenes megszervezésének megbeszélése és kitanítása végett. Ezek a hallgatók a főiskola szabályaival többször nyíltan szembeszálltak. Az 1938/39 tanév többször adott alkalmat a hazafias ünnepségek tartására, mivel akkor került vissza a Felvidék egy része és a Ruténföld. A hazafias beszédekben magam is kivettem részem. Igazgatásom ideje alatt a főiskola és az egyetem kapcsolata elmélyedt és szorosabbá lett. Az akkori rektor magnifikus a főiskolát az egyetem egyik karának tekintette és megfelelő tiszteletben részesítette. Ebben az 1938/39 tanévben az egyetem matematikai és természettudományi kara egyhangúlag meghívott a Geometriai tanszékére professzornak. Ugyanazon az ülésen indult meg Béla fiam magántanári habilitációja. 1939 júliusában a rendes tanári kinevezést megkapván az egyetemre mentem át. Az 1939/40 tanévben több időt fordíthattam volna a tudományos problémák megoldására, mivel aránylag kevéssé voltam elfoglalva. Ebben a tanévben különben Béla fiam habilitációja befejeződött. Sok és szép dolgozata miatt fiatal kora ellenére fölmentették a magántanári kollokvium alól. Az első egyetemi r. tanári évemhez fűzött reményeimet legnagyobb részt elsorvasztotta többszörös betegségem. Az első félévet vesebántalmak, vesekő tették nehézzé, a második félévben epekólika támadott meg súlyosan, amely egy ideig életemet is fenyegette. Ennek ellenére is dolgozgattam. A tanév végén a kar az 1940/41 tanévre dékánnak választott meg. Az 1940/41 tanév elején választanom kellett, hogy Szegeden akarok-e maradni, vagy Kolozsvárra megyek. Én az utóbbi mellett foglaltam állást, mivel úgy éreztem, hogy erdélyi magyar testvéreim hűtlenségnek minősíthetnék, ha én, aki legkésőbb jöttem ki Erdélyből a Ferenc József tudományegyetemhez, Szegeden maradnék. Őszintén megvallva, nem vágyódtam vissza. Kolozsvári utolsó éveim annyi szenvedést okoztak nekem és családomnak, hogy emlékük nem tette olyan kedvessé a visszatérést. Azonfelül Szegedhez fűzött két fiam is, akik közül Béla az én tanszékemre kapott kinevezést a Főiskolához, Zoltán pedig a természetrajzból és vegytanból akkor kapott tanári oklevelet, s a doktorátusra készült. Ha előre láttam volna azt a bánásmódot, amiben a Minisztérium részéről Kolozsvárt részem lesz, kötéllel sem lehetett volna Kolozsvárra vinni. Kolozsvárra visszakerülvén, a dékánátust átvettem és a régi kulccsal nyitottam ki a matematikai szeminárium ajtaját az ottani román altiszt legnagyobb csodálkozására. Felemelő szép ünnepségek után megkezdődtek a hétköznapok. A dékáni irodába megfelelő segéderőket nem kaptam, bármennyire kértem is. Sokáig egy gépírónő és egy magyarul kevéssé tudó, különben lelkiismeretes román tisztviselő volt egyetlen alkalmazott. Ekkor minden magyar mondatot nemcsak fogalmazni, hanem leírni is nekem kellett. A sok-sok rendelet és a kar megszervezése, amelyen a katedrák száma 17-re emelkedett a szegedi 9-cel szemben, kitűnő és begyakorolt iroda személyzetnek is igen nagy munkát adott volna. Nem volt ritka az olyan nap, amikor 10 órát is töltöttem a dékáni irodában. Ezen kívül óráimat pontosan megtartottam. Tanszéki segédszemélyzetként csak a tanév vége felé kaptam meg dr. Fejes Lászlót gyakornoknak, s a következő tanév elejére ígérték dr. Varga Ottót intézeti tanárnak. A kolozsvári öt dékán közül kétségtelenül nekem kellett a legtöbb munkát végeznem. Elismerés helyett a Minisztérium, Szily Kálmán és vitéz Nagy Iván a tanárok rangsorolásakor a rendes tanárok sorrendjében a legutolsó helyre tett, s elém rakott olyant is, aki 1940-ben kapott először egyetemi kinevezést és sohasem volt még egyetemi magántanár sem. A bölcsészeti karon alkalmazott rangsorolás egészen máskép történt. Hiába kértem az egyenlő elbánást, azt sohasem kaptam meg. Az eljárás anyagilag nem érintett, de mégis nagyon rosszul esett. Az 1941/42 tanévben az én tanszékemen is mint a matematikain két segéderővolt: Varga Ottó és Fejes László. A tanévet a legnagyobb reményekkel kezdettem meg azzal a szándékkal, hogy Kolozsvárt egy erős geometriai iskolát nyitok meg munkatársaimmal. Bár az egyetemen folyó igen nagy mértékű átalakítások miatt az egyetemen a nyugodt munka nehéz volt, mégis a kezdet szép sikerekkel biztatott. Előadásaim után munkatársaimmal élénk megbeszélést folytattunk. A konvex görbékről tartottam akkor előadást, s több új problémát tárgyaltam, valamint már meglévő megoldásokat meglepő módon egyszerűsítettem. Tekintettel arra, hogy Varga Ottó magyar stílusa nem volt jó, sok időt fordítottam arra, hogy a magyar matematikai nyelvbe bevezessem. Végeredményben az Ι. félévben ahelyett, hogy könnyített volna rajtam Varga Ottó, nehezített. A ΙΙ. félévben Varga Ottót Szily Kálmán Debrecenbe rendelte ki annak határozott kijelentésével, hogy ideiglenes, legfeljebb egy félévre szól és a második segédszemélyzetre föltétlenül jogom van. 1942. júliusában Szily Kálmán távozott a minisztériumból, Mártonffy Károly és dr. Nagy Iván pedig minden kérésemet, amelyet Varga Ottó helyettesítése ügyében a kar támogatásával beadtam, következetesen és a legrosszabb indulattal visszautasították. Ennek a két embernek lelketlen, rideg, gyűlölködő magatartása sok-sok időmet mérgezte meg. Előttem nem vonták kétségbe Varga Ottó helyettesítésére vonatkozó kérésem jogosságát, mert azt Szily Kálmán hivatalos írásával igazoltam, de hátam mögött egészen másként beszéltek. Könnyű lett volna nekik egy telefonbeszélgetéssel Szily Kálmántól az ügy állását megkérdezni, de ők, a nagyhatalmú, gőgös férfiak, erre lusták voltak. Jóindulat és igazság hiánya jellemezte őket. Az 1942/43 tanévben Polinomok geometriája címen hirdettem előadást. Ezzel kapcsolatosan ki kell térnem előző dolgokra. 1938-ban egy német matematikus, Haupt Otto Geometrische Ordnungen c. alatt egy összefoglalást írt a Jahresberichte d. Math. folyóiratban és az egyik szöveg alatti jegyzetben, amelyben hivatkozott az én odavágó számos eredményemre kívánatosnak írta egy ilyen irányú összefoglalást, amelynek megírására egy levelében fel is kért engem. Akkoriban azonban nagyon el voltam foglalva. Így az összefoglalást későbbre halasztottam.1940 őszén a Matematikai és Fizikai Társulat 50 éves jubileuma alkalmából a titkár felkért a társulat nevében értekezéseimnek egy összefoglalására. A felhívás elől nem térhettem ki, de ahelyett hogy értekezéseim összefoglalását írtam volna meg,Végesrendű Geometria címen írtam összefoglalást, amelybe az összes ez irányú értekezéseket összefoglaltam. A Mat. és Fiz. Lapokban megjelent cikkem, amelyet lényegében véve az 1940/41 tanév karácsonyján és húsvétján írtam meg, nagyobb visszhangot keltett, mint gondoltam Ennek megjelenése után a Deutsche Math. Vereinigung főtitkára Haupt Ottó kérésére hivatalosan felkért a Jahresbericht számára egy Bericht megírására. A magyar szöveg teljes átdolgozásával Geometrie endlicher Ordnung címen írtam meg a Bericht-et, kiegészítve több új fejezettel. A Bericht-et Haupt professzor átolvasta és neki nagyon tetszett. A kolozsvári egyetem Mat. és Természettudományi Kara Acta Scientiarum Mathematicarum et Naturalium címen különálló füzetekben az egyes kari intézetek közreműködésével kiadványokat tett közre. A matematikai és geometriai intézet 1942-ig nem vette igénybe a rá eső összeget. Ekkor az a gondolatom támadt, hogy a polinomok geometriájáról írok német nyelven egy összefoglalást és 1943-ban azt adatom ki. Ezt a megfelelő egyetemeknek megküldve a tudományos cserét megkezdtem. Ezekkel a gondolatokkal kezdtem meg az 1942/43 tanévben a polinomok geometriája című heti 3 órás előadásomat. Ezt a rendelkezésemre álló irodalomteljes felhasználásával tartottam. Előadásaim alapján a szükséges összefoglalástkönnyen meg tudtam volna írni. Amikor azonban előadásaim jegyzetét Fejér Lipót professzornak megmutattam, ő azt tanácsolta, hogy előadásaimat a M.T. Akadémia segítségével adassam ki, mert azok megérdemlik, hogy tárgyuk és kidolgozásuk miatt teljesen megjelenjenek. Megjelenésük után németül is közölhetném a könyvet, mert ilyen tárgyú könyv még sehol sem jelent meg. Emiatt a kolozsvári Acta-ba másról kellett írnom. Erre vonatkozólag a választás könnyű volt, mert 1942 nyarán a matematikus tanárok részére rendezett továbbképző tanfolyamon a geometriai szerkesztések elméletéről tartottam előadásokat. Hallgatóim azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy valamikép jelentessem meg azokat. Erre gondolva 1943 húsvétján a geometriai szerkesztések elmélete címen megírtam egy 6 ívre terjedő könyvet, amelyben sok olyant is feldolgoztam, ami még nem volt feldolgozva. Ezt a könyvet 1943 július 1-ig kidolgoztam, s 1943 szeptemberében az nyomda alá került és november közepén meg is jelent. Közben a Polinomok geometriája előadásaimmal kapcsolatban abban az irányban 5 eredeti értekezést is írtam. Megjegyzem, hogy a Geometriai szerkesztések elmélete is tartalmaz eredeti részeket. Ily módon 1943-ban nagyon nagy volt elfoglaltságom. Annál is inkább, mert szeptemberben Fejes László tanársegédemet, egyetlen segítségemet katonai szolgálatra hívták be. Elfoglaltságom növeléséhez hozzájárult az is, hogy megígértem Kerékjártó Béla professzornak, hogy kb. 600 lapra terjedő könyvének korrektúráját elolvasom, s ezt az ígéretet elfoglaltságom ellenére is teljesítettem. Nem akarok részletekbe menni annak felsorolásában, hogy milyen külön munkákat kellett elvégeznem még abban az időben a Kar, a M.T.Akadémia, a Mat. és Fiz. Társulat és az Egyetem Barátainak fölkérésére. Így következett be 1943 dec. 13-a, amikor éjjel agyvérzés és baloldali bénulás rontott rám. Hogy mi volt ennek az oka, azt még most sem tudom elképzelni. Igaz, hogy sokat dolgoztam, de fáradtnak nem éreztem magam, a magas vérnyomásnak semmi jelét, vértódulást, fejfájást vagy más tünetet magamon nem éreztem. 1943 nyarán Balatonhévízen vérnyomásomat 150-nek találták. Mint már említettem, alkohollal 1906 óta nem éltem, sohasem dohányoztam, s étkezésem is könnyű volt. Nem sok húst ettem és epekólikám után (1940 után) zsírosabb ételeket sem ettem. Mértékletes életem miatt az orvosok nem tudták megmagyarázni a betegség kitörését. Ez az alattomosan rám törő betegség keresztülhúzta minden tudományos tervemet. 1943 decembere és 1944 februárja bármely órában befejezhette küzdelmes életemet. Az agyvérzés után ugyanis súlyos két oldali tüdőgyulladást, mellhártyagyulladást és trombózist kaptam. Ma 16½ hónappal betegségem kitörése után még csak bot segítségével tudok keveset járni, balkaromnak azonban hasznát nem tudom venni. 1944. szeptemberében egy alkalmi autóval, amelyen számomra fekhely volt biztosítható áldott lelkű feleségem, aki betegségem alatt önfeláldozó módon volt mellettem, a kolozsvári klinikáról Nemestördemicre, kisebbik fiam menyasszonyának nagyszüleihez hozott el. Az őszi szép napok itt hoztak bizonyos javulást, amelyekre a közben ránk zúduló veszedelmek miatt megfelelő folytatás nem állott be. Zoltán fiam, aki 1941-ben félévig részt vett a világháborúban, s azelőtt Erdély megszállásában és Bács elfoglalásában, 1942-ben a kolozsvári egyetemen az ásványtani intézetben tanársegéd lett és az ásványtanból doktori vizsgálatot tett summa cum laude eredménnyel, azután a Nagyváradi hadapródiskolában lett tanár. Minthogy velünk együtt jöttek Zoltán fiam menyasszonyának szülei is, s mivel a hadapródiskolát előbb Kőszegre, azután Sümegre menekítették, 1943. októberében Zoltán fiam megtarthatta esküvőjét. Sümegről a hadapródiskolát Stettin közelébe vitték ki, onnan azonban két hét vissza gyalogszerrel és azután nagy nehézségek között tengelyen (?) Egerbe, a Szudetavidékre kellett menniök, a magukkal vitt holmi nagy részének odahagyása után. A sok baj miatt a fiatalasszony beteg lett, 3 hónapja semmit sem tudunk róluk. Béla fiam 1941-ben nősült meg és 1943 végén két kisgyermeke volt egy 2 éves és egy 1 éves. Családjával 1943 októberében menekült apósához Budafokra. Róluk 1944 novembere óta nem kaptunk hírt. A legnagyobb aggodalomban töltjük napjainkat és álmatlan éjszakáinkat. A Béla fiam tudományos emelkedése bámulatra méltó. 1942-ben tudományos eredményei miatt a Matematikai és Fizikai Társulat a Kőnig Gyula jutalommal tüntette ki, 16 évvel azután, hogy én is megkaptam azt a jutalmat. Ebben az évben jelent meg a Springer berlini kiadóhivatal kiadásában egykönyve. Tudományos közleményeinek száma már meghaladja a 34-et. Csak a jó Istenben bízunk, hogy megtartotta őt és családját a világégés közepette. Minket 1943 dec. 13-a óta sorozatosan érnek a csapások. Nagyon sajnáljuk,hogy lakásunkat és minden holminkat Kolozsvárt hagytuk. Akkor azonban, amikor az autóbusz velünk útnak indult, úgy tudtuk, hogy a következő nap egy fél vagon kevésbútorral, ágyneműkkel és ruhákkal útnak indul címünkre. A kolozsvári állomásfőnök ugyanis erre ígéretet tett feleségemnek. Csak későre tudtuk meg, hogy a következő napon másnak adta a fél vagont. Így alig tudtunk valamit elhozni. Azután egy katonai autóbusz felvett két nagy ládát lakásunkról, de az oroszok gyors haladása miatt a két ládát és más nem részünkre hozott holmit kénytelen volt Zilahon lerakni. Így az a holmi már októberben elveszett. Az egyetem legfontosabb könyveimet és két láda holmit vagonba rakta. Ezek között voltak a tudományos tovább dolgozáshoz nehezen összegyűjtött és kb. 1200 különlenyomatot magában foglaló különlenyomataim, valamint saját cikkeimnek 1-1 példányát – összesen 113-at- magában foglaló 3 vaskos kötet. Ezt a vagont a kolozsvári állomáson bombatámadás tönkretette. Igy tehát teljesen kifosztva érkeztünk ide. De még itt is ért nem pótolható veszteség. A románok fegyver keresés ürügye alatt majdnem meztelenre fosztottak ki. Azon a ruhán kívül, amely rajtam volt, semmit sem hagytak meg. Még a magunkkal hozott pénzünket is elvették.

Jelen önéletrajz és a képek publikálása a Szőkefalvi Nagy család engedélyével történt. Köszönet érte Hatvani Lászlónak, Szőkefalvi Nagy Erzsébetnek és különösen Szőkefalvi-Nagy Máriának az íráshű gépelésért. Ugyanez további anyagokkal kiegészítve az SZTE Bolyai Intézetének Polygon folyóiratának 2003 őszi számában kerül nyomtatásba. Készítette: Kurusa Árpád”