Brassai a korabeli Erdély egyik legcsodálatosabb személyisége, tudós polihisztor volt, aki nyelvészeti és irodalomtudományi professzori állásokat pályázott meg, és a legjobban önmaga lepődött meg azon, hogy a szanszkrit nyelv helyett pont az Elemi Mennyiségtan tanszéket nyerte meg. Nem ez volt az ő igazi szakterülete, de 11 éven át töltötte be az állást.

Brassai Sámuel 1884-ben vonult nyugdíjba. Utóda a tanszék betöltésében Réthy Mór, Vályi Gyula, 1912-től pedig Haar Alfréd lett.

1874-ben jött létre a Mennyiségtani Fizikai tanszék, később Szegeden 1930-ig Matematikai Fizika Tanszék lett a neve; utódja a mai Elméleti Fizika Tanszék. (A mennyiségtani fizika – matematikai fizika – elméleti fizika fogalma összemosódik. “A matematika és a fizika közti különbségtétel jól meghatározott, de nem mindig egyértelmű, különösen a matematikai fizika esetén”).

A másik a Felsőbb Mennyiségtan Tanszék volt. Hogy mit értettek felsőbb mennyiségtan alatt, az változó volt.  Ráadásul az Elemi Mennyiségtan professzorai is végeztek felsőbb matematikai témákban kutatásokat, ugyanilyen előadásokat is tartottak, így a két témakör nem igazán különült el. Inkább egyszerűen csak  tanszékmegnevezés maradt.

Felsőbb Mennyiségtan alatt – amint az Stachó Tibor „Felsőbb mennyiségtan” c. tankönyve bevezetőjéből kiderül – “nemcsak az infinitézimális [differenciál- és integrál-] számítást, vagy az analitikus geometriát, vagy az algebrát …, hanem ezekkel karöltve bizonyos mértékben a komplex-változós függvényeket, a differenciálgeometriát és a differenciálegyenleteket is értették. Ezeken kívül figyelembe kell venni az egyre jobban előtérbe nyomuló vektorszámítást, a harmonikus analízist, sőt a valószínűségszámítást is.”