Dézsi Lajos portréját különlegessé teszi, hogy nemcsak irodalomtörténészként, hanem Könyvtárunk első igazgatójaként is emlékezünk rá, s e portrét kiegészíthetjük nálunk található kézirathagyatékából.
Debrecenben született és iskoláit is ott végezte, a Református Főgimnáziumban érettségizett 1886-ban. Előbb néptanítói oklevelet szerzett, majd a református teológián tanult, ahol kitűnő eredménnyel tette le a lelkészképesítő vizsgákat. Ezután két szemeszteren át a berlini Friedrich Wilhelms Universtät hallgatója, majd a további féléveket a budapesti egyetemen végezte, s bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1895). Teológushallgatóként segédkönyvtárosi munkát vállalt a főiskola könyvtárában, s gimnazistákat tanított alma materében.
A lelkészi vizsga utáni tanévben seniorként a főiskolán maradt. Ezután két szemesztert hallgatott a berlini Friedrich Wilhelms Universtät-en, majd tanulmányait a budapesti egyetemen folytatta, s bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1895).
Budapesti tanulmányai idején a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárában gyakornokoskodott, majd még diplomája megszerzése előtt 1895. április 12-én jelentkezett a budapesti Egyetemi Könyvtárba, melyhez Debrecenből kapott ajánlást. Pályázata sikeres volt, s 11 évig ez lett a munkahelye.
Oktatói pályafutása 1902-ben kezdődött: megbízást kapott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen a régebbi magyar irodalomtörténet (1526-1772) tanítására.
Amikor az ország harmadik egyeteméért folyt a versengés (lásd még: Felsőbb iskolát Szegednek!), 1905-ben Debrecen tervezetet készített erre az egyetemre, s a Magyar irodalom tanszékre Dézsit szerették volna meghívni.
„A debreczeni egyetem végrehajtó bizottsága f. év márczius 6-án tartott gyűlésében a körülmények hatása alatt elhatározta, hogy amennyiben az alapok ereje engedi, egymásután 7 tanszék felállítását fogja javasolni a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlésnek. […] Miután pedig a nagy mű megvalósításának ideje elérkezett, azt is elhatározta a bizottság, hogy e tanszékek közül az első 3 tanszék, a melyek már megvoltak akadémiánkon, már a következő jövő egyházkerületi gyűlésen betöltessék, illetve e tanszékekre a debreczeni iskola régi tanítványai közül az országos nevű dr. Dézsi Lajos irodalom tört. egyetemi magántanár, dr. Fiók Károly országos tanárvizsgáló bizottsági tag és a nagyhírű utazó, Bíró Lajos meghívassanak.” (Kiss, 1905)
Mire azonban 1912-ben tényleg létrehoztak Debrecenben egy új egyetemet, addigra Dézsi Lajos már a kolozsvári egyetemen a magyar irodalomtörténet tanára volt, ahová 1906-ban kapott kinevezést.
Kinevezését örömmel fogadták Erdélyben: „A legfelsőbb helyről megnyilatkozott bizalom, a jól megérdemelt kitüntetés Erdély kulturális életét ajándékozta meg egy munkás, tartalmas emberrel, kinek neve tán kevéssé ismerős a nagyközönség minden rétegében, de annál inkább becsült, és jelentős a magyar tudományosság fóruma előtt. […] Dr. Dézsi Lajossal olyan ember került a katedrára, akitől irodalmi múltja révén is elvárhatjuk, hogy multunknak sok ereklyéje, a magyar irodalomnak nálunk lappangó emlékei, eddig ismeretlen kincsei általa ismertekké válnak.” (Egy kinevezéshez, 1906)
1919-ben a kolozsvári egyetemi tanárok nagy részének el kellett hagynia Erdélyt. Ez több hullámban történt, Dézsi Lajos és családja (felesége és két leánya) csak 1920. január 18-án érkezett Budapestre, két vagon bútorával és 20 ládányi könyvvel.
Eközben folytak a száműzött egyetem elhelyezéséről szóló tárgyalások, s amikor Debrecen egyszer csak bejelentkezett érte, akkor Dézsi Lajost valószínűleg hazahúzta a szíve: „Dézsi Lajos egyetemi tanár nézete szerint Debrecen megfelelőbb hely, mert ott már modernül berendezett épületek, kitünően felszerelt könyvtár és szeminárium áll az egyetem rendelkezésére.” (A kolozsvári magyar egyetem, 1921)
Végül azonban 1921-ben az egyetemmel együtt Szegedre költözött. Mivel kezdetben nem akart itt maradni, ezért nem is igényelt lakást, hanem szállodában lakott, családja pedig Budapesten maradt. A Pázmány Péter Tudományegyetem irodalomtörténeti katedrájára 1922 júniusában pályázatot is benyújtott, ami azonban a pártfogások ellenére sem volt sikeres. Így tehát a szegedi egyetemen maradt a magyar irodalomtörténet tanáraként. Szegedi lakást munkahelye szomszédságában talált, a Vitéz utca 25. szám alatt lakott. Ezt a házat azóta lebontották, ma új építésű társasház áll a helyén.
Élete során az elnyert állások mellett még másokat is megpályázott, s minden pályázathoz önéletrajzot is kellett benyújtani. Hagyatékában több életrajzot is találunk kézírásával, melyeknek ugyan tartalma hasonló, de mind némileg másképpen íródott. Az egyikben például részletesen fölsorolja, hogy tanulmányai során kiktől milyen előadásokat hallgatott: az előadók között neves tudósokat is találunk.
Szegeden tanítványa volt többek között József Attila és Radnóti Miklós, valamint Bálint Sándor, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor. József Attila Curriculum vitae című önéletrajzában így emlékezik róla: „Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított.”
Dézsi idősebbik lánya, Irén szintén bölcsészként végzett, s tanítványa is volt; e képen együtt szerepelnek:
1928/1929-ben a Ferenc József Tudományegyetem rektora lett, de több ízben volt rektorhelyettes, bölcsészkari dékán és dékánhelyettes. Rektorsága idejére esett a szegedi nagy árvíz 50. évfordulója:
Emlékét a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar épületében egy róla elnevezett szemináriumi terem őrzi.
Dézsi Lajos a tudományos élet elismert személyisége volt. Ő volt a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke, s már 1899-től részt vett a Magyar Tudományos Akadémia munkájában: ekkortól ugyanis az Irodalomtörténeti bizottság segédtagja volt. Levelező tagnak már 1902-ben ajánlotta Szilády Áron, erre végül 1906-ban került sor, s 1923-tól lett az Akadémia rendes tagja.
Fő kutatási területe a 16-17. századi magyar irodalomtörténet volt. Részt vett a Régi Magyar Könyvtár című könyvsorozat kiegészítésében, szerkesztője volt a Régi Magyar Költők Tára VII. kötetének és a Világirodalmi Lexikonnak (1931–1933). Közreműködött a Századok és az Irodalomtörténeti Közlemények című folyóiratok szerkesztésében is.
Azt, hogy milyen fáradhatatlanul kutatott, Sík Sándor megemlékezéséből ismerjük:
„A kora reggeli órákban bevonult egyetemi szobájába, könyvei közé, íróasztala és írógépe mellé, és kurta déli megszakítással este 8-ig, fél 9-ig ott dolgozott, írt, korrigált, cikkeket rövidített, és helyesbített, kutatott, diktált és gondolkodott, szinte pihenés nélkül. Egy-egy adat után néha naphosszat elkeresgélt, nagy, szelíd, derűs türelemmel. Felolvadt ebben a munkában.” (Sík, 1933, 4.)
Váratlanul hunyt el budapesti tartózkodása alatt, 1932. szeptember 17-én. Temetésére két nappal később került sor: az egyetem rektori hivatalában ravatalozták fel, s itt hangzottak el a búcsúztató beszédek. Sírja a szegedi református temetőben található.
„Ha vannak, akiket joggal neveznek a könyvek szerelmesének, Dézsi bizonyosan ezek közé tartozott. Aki ismerte őt könyvei között, akinek volt alkalma vele könyvtárában el-elkutatgatni, aki látta, hogyan nyúlt hozzá egy-egy becsesebb, ritkább vagy kedvesebb kötethez, aki szemlélte régi kéziratokról készített másolatait, távoli könyvtárak kincseiről nagy gonddal szerzett fotográfiáit, bibliográfiái jegyzeteit, aki hallotta könyvekről, kéziratokról, könyvészeti problémákról beszélni, az megérthette, hogy lehet a könyveket valósággal eleven lények módjára szeretni, velük szinte személyes viszonyban élni.” – mondta róla Sík Sándor. (Sík, 1933, 4.)
Hatalmas magánkönyvtárat gyűjtött, mely az első szegedi tanévben jó szolgálatot tett a bölcsészkari hallgatóknak. Az egyetem könyvtára ugyanis Kolozsvárott maradt, s ugyan megindult az új könyvtár létrehozása, ennek nyilvános megnyitása még beletelt néhány évbe. Addig azonban a hallgatók csak a Somogyi-könyvtár állományát használhatták, valamint rendelkezésükre állt Dézsi Lajos és Márki Sándor magánkönyvtára is.
Mint láttuk, korábban már hosszú éveket töltött könyvtári munkával, így egyáltalán nem meglepő, hogy Dézsit bízták meg az egyetem új könyvtárának kialakításával. Igazgatójaként 1924-ig látta el feladatát, de később is segítette a könyvtári munkát.
Magánkönyvtára nagyrészt a szegedi egyetem Irodalomtörténeti Tanszékére, majd az egyetemi könyvtárba, azaz a mai SZTE Klebelsberg Könyvtárba került. A Régi Könyvek Tárában őrzött kötetek között pedig találtunk egy antikvát, ami az ő possessor bejegyzését is őrzi; ez a könyv egy XVI. századi skót költő verseit tartalmazza.
Szintén az SZTE Klebelsberg Könyvtár őrzi kézirathagyatékát (katalógusa itt elérhető), melynek tekintélyes részét koraújkori irodalmi szövegek, kódexek másolatai és ezekhez készült jegyzetek teszik ki. Másolatai között olyanok is akadnak, amelyeknek eredetije azóta elveszett, ilyenek a Rákóczi-eposz, vagy a Balassi-kódex.
Hagyatékának fontos részét alkotja levelezése, tanulmányai, munkáihoz készített jegyzetei, egyetemi feljegyzései, személyes iratai.
Könyvtára és kéziratai mellett tárgyakat is őrzünk tőle: szépen faragott könyvespolcai az igazgatósági tárgyalót ékesítik.
Az SZTE Klebelsberg Könyvtár 2018-ban kiállítással emlékezett Dézsi Lajosra.
Latin kifejezés, amelyet átvitt értelemben ‘anyaintézményként’ fordíthatunk. Ma általában felsőoktatási intézményre értik, de régen gyakrabban jelentette a középiskolát is: ahol valaki a tanulmányait folytatja / folytatta, az az ő alma matere.
Régi nyomtatvány. Az 1501. január 1. és 1600. december 31. között megjelent, szedéssel és nyomással előállított kiadványokat nevezzük így.
Egy-egy könyv adott példányának tulajdonosára utaló szöveg vagy jelölés. Legtöbbször ez kézzel írt név vagy pecsét.
Egyetem Szegeden
Oktatók és hallgatók a változásért - 1981