épült fel összesen 1931-ig
Az iskolaprogram
Az elemi iskolák ügyéről először Mária Terézia Ratio Educationisa, majd báró Eötvös József népiskolai törvénye, az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk rendelkezett. Utóbbi bevezette a tankötelességet és szabályozta a népiskolai oktatás minden kérdését. Haladó szellemisége ellenére Eötvös törekvései nem valósulhattak meg maradéktalanul, a tankötelezettséget nem sikerült betartatni, és hiányoztak az ehhez szükséges iskolaépületek is.
A Klebelsberg öt évre szóló iskolaépítési programot dolgozott ki, és ez idő alatt ötezer népiskolai objektum (egy objektumnak értendő minden egyes tanterem és tanítói lakás) megvalósítását tűzte ki célul, ami 3475 tanterem és 1525 tanítói lakás felépítését jelentette. A sürgősségi akciót megalapozó törvénytervezet 1925 júniusában készült el, maga a törvény csaknem egy évvel később, 1926 márciusában lépett hatályba az „1926. évi VII. törvénycikk a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról” címen. A törvény rendelkezett az iskolák fenntartásának anyagi vonzatairól. Megszabta a külön adó mértékét, ami a jövedelem 3%-áig terjedhetett, és a községi elöljáróság vetette ki és hajtotta be a körzetbeli érdekeltségektől, vagyis valamennyi vagyonnal és jövedelemmel rendelkező személytől. Létrehozták az iskolai építkezéseket lehetővé tevő Országos Népiskolai Építési Alapot, amit új tantermek és tanítói lakások építésére lehetett igénybe venni. Klebelsberg felismerte, hogy állami támogatás nélkül, a községek önerejéből nem valósulhatott meg az iskolaépítés, hiszen a legszegényebb vidékeken volt a legnagyobb szükség új iskolákra. Ezért az Alap segítségével, a helyi viszonyoknak megfelelően hosszabb vagy rövidebb lejáratú kölcsönökkel, kisebb-nagyobb összegű segéllyel nyújtott az állam támogatást. Erre az állami költségvetésből 25 millió aranykoronát biztosítottak.
„Itt a magyar népművelésnek olyan rákfenéjéről van szó, amelyen nem lehet sem törvénnyel, sem rendelettel, sem a tanügyért való határtalan lelkesedéssel, sem ékesszólással, sem frázisokkal segíteni, hanem igenis téglával és malterral: népiskolák tömeges építésével, és pedig ott, ahol helyszűke miatt beiskolázatlan gyerekek vannak”
Klebelsberg Kuno: Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916-1926. Budapest, Athenaeum, 1927. 364.
A fenntartók szempontjából többféle iskolát különböztettek meg. Beszélhetünk felekezeti, állami vagy községi, továbbá érdekeltségi iskolákról, amelyek olyan birtokosok vagyonából épültek, akik képesek és hajlandóak voltak saját uradalmukon, körzetükben a mezőgazdasági lakosság oktatását finanszírozni. Az iskola létrehozásához (telek, építés, első berendezés) szükséges költségek egy részét a törvény megosztotta a fenntartók és az állam között. Az iskolafenntartók terhe volt a telek megszerzése, a napszámosok bére, a bútorok és tanszerek beszerzése. Az állam a fennmaradó építési költségekhez járult hozzá segéllyel, kölcsönnel vagy mindkettővel.
Az építkezés megkezdéséhez az Államépítészeti Hivatal jóváhagyására volt szükség. A Hivatal megvizsgálta, hogy a telek alkalmas-e az iskola céljaira. Az iskolatelkek kiválasztásánál figyelembe vették, hogy ezek könnyen megközelíthető, építésre alkalmas, egészséges, száraz helyen legyenek. Fontos szempont volt a telkek mérete, hiszen azon el kellett férnie az iskolaudvarnak, a játszótérnek, a tornatérnek, és számolni kellett az épület esetleges bővítésével is. Az államnak joga volt a legmegfelelőbb földterületet vagy épületet kisajátítani az iskola számára, ha a tulajdonosokkal nem sikerült megegyezni. Az új iskolák építésére pályázatokat írtak ki és versenyeztették az árajánlatokat. Az iparosok kiválasztásánál sokat nyomott a latban a szakmai hírnevük, az addig végzett munkájuk minősége is. Amikor csak tudtak, helybeli munkaerőt foglalkoztattak, hogy ezzel is az iskolaépítő település polgárainak nyújtsanak kereseti lehetőséget.
A törvény alapján létesített minden iskolának az állam által adott építési terveket kellett használnia. Klebelsberg modern, művészi szempontokat is figyelembe vevő mintaterveket készíttetett egy és két tantermes, tanítói lakással egybekapcsolt iskolák céljaira. A rendeletben kikötötték, hogy az építkezés kizárólag szilárd anyagból, tehát égetett téglából, terméskőből, esetleg mészhomoktéglából történhetett. A modern téglaépületeket vörösfenyő padlózattal és palatetővel látták el. Minden egytanítós elemi iskola magában foglalt egy 10 méter hosszú, 6,3 méter széles és 3,6 méter magas tantermet előtérrel, két szobát, amelyek együttesen 45-55 m2-esek voltak, valamint előszobát, konyhát, kamrát, továbbá kisebb-nagyobb felül fedett, oldalt nyitott tornácot. Szükség esetén a tanyán való gazdálkodást lehetővé tevő melléképületeket, istállót, ólakat is felhúztak. Esetenként a tanyasi iskoláknál, ha a közelben nem volt templom, a tanterem meghosszabbításaként oltárfülkét is építettek. Az iskolaépületek többsége tanítói lakással együtt épült. A lakások megközelítőleg annyiba kerültek, mint maga az iskola, de a Kultuszminisztérium nem fukarkodott, hiszen fontosnak ítélte a tanítók stabil és kulturált lakáskörülményeinek megteremtését, ami a tartalmi munkát is befolyásolhatta. Nagy figyelmet fordítottak a tereprendezésre is: fákat, virágokat telepítettek, gazdasági gyakorlókertek alakítottak ki. A minisztérium dísznövényeket tartalmazó egységcsomagokkal járult hozzá az iskolakertek szépítéséhez.
1. kép: Gróf Klebelsberg-iskola (Domaszék, 1920-as évek vége), 2. kép: Tanyai iskola az 1926. évi mintaterv szerint, 3. kép: Klebelsberg-féle tanyasi iskola Ópusztaszeren
A nagyszabású művelet lebonyolítása már az 1926. évi VII. törvénycikk életbelépését megelőzően, 1925 augusztusában megkezdődött. A népiskolai törvény és az építési akció előnyben részesítette a mezőgazdasági, falusi és tanyasi lakosságot, de nem zárta ki az ország városi lakosságát sem. Nem terjedt ki viszont Budapestre, a főváros parlamenti képviselőinek kérésére. Az új iskolák létesítését főként az Alföldre tervezték, ezen belül legtöbbet a Duna-Tisza közére. Klebelsberg figyelmet fordított arra, hogy az építési programból az ország minden része, minden megyéje arányosan részesedjen. Az iskolahálózat kiépítésének tervét a statisztikai adatokra alapozták, és egyeztették az érintett települések vezetőivel is. Egy-egy megye összes építkezési ügye a központban egy referens kezében futott össze, aki a helyszíni tárgyalások révén tisztában volt a megyék helyzetével. Amennyiben a sürgősségi sorrendet nem sértette, a kivitelezés miatt célszerűbb volt egy-egy megyének összefüggő részében egyszerre lebonyolítani az építkezéseket. Ilyen nagyszabású részletakciók voltak kecskeméti tanyákon, Egerben, Debrecen külterületén, Szeged tanyavilágában és részben belterületén.
Csongrád vármegye térképén az 1925-ben megindított építkezések. In: Magyar Népoktatás A kecskeméti, szegedi és a Szabolcs-megyei új iskolákat Horthy Miklós kormányzó, a Zala-megyei, letenyei iskolákat Klebelsberg Kuno miniszter avatta fel ünnepélyes keretek között, ezzel is kinyilvánítva, hogy a nemzet legfőbb irányítói is milyen fontosnak tartották a kis falusi és tanyasi iskolákat. Klebelsberg büszke volt rá, hogy az 1926-ban eltervezett ötezer népiskolai objektumból az ötezrediket szeretett városában, Szegeden adhatták át. A szeged-rókusi iskola átadására 1930. október 25-én került sor, annak az ünnepségsorozatnak keretein belül, melynek részeként megtörtént a Fogadalmi templom felavatása és az egyetem zárókő letétele.
„Nagy történeti igazságtalanságot teszünk jóvá az Alföld népén, a keleti Magyarországon ezekkel a népiskolai építkezésekkel.”
Részlet Klebelsberg Kuno ünnepi beszédéből. In. Budapesti Hírlap, 50. 1930. október 26. 4.
A Szegedi Fogadalmi templom és az ötezredik népiskola felavatása
Készült a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia keretében 2021-ben
Farkas Katalin, Hernek István, dr. Laczkó Sándor, Muzs Krisztina, Teutsch Ágota
© 2021 Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára – Minden jog fenntartva.