Az 1886-ban született Kogutowicz Károly fiatalkorában még nem földrajztudósnak, hanem festőművésznek készült, ám szülei ezt ellenezték. Később hobbiból festegetett, leginkább portrékat. Gimnáziumi évei alatt kitűnően tanult, legjobb barátja a későbbi Nobel-díjas Hevesy György volt. A középiskola elvégzését követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója lett, 1907-ben földrajztudományból doktori címet szerzett.
Miután édesapja 1908-ban meghalt, átvette helyét a Magyar Földrajzi Intézet (MFI) igazgatói székében. Az Intézet térképeket, atlaszokat, földgömböket és falitérképeket gyártott. Kogutowicz korszerű gépeket szerzett be, így nagyobb példányszámban és olcsóbban tudták előállítani pl. az iskolai atlaszokat.
Az első világháború kitörésekor behívták katonának, s ő ezt élete fordulópontjának tartotta. Végigszolgálta a konfliktust: megfigyelő volt, illetve légifényképeket értékelt ki. A harcok megviselték egészségét, ettől kezdve folyamatosan szívpanaszai voltak.
A háborút követően lemondott az MFI igazgatói posztjáról, 1919-től középiskolában tanított. Közben Bátky Zsigmond néprajzkutatóval közösen megszerkesztette talán legismertebb falitérképét Magyarország néprajzi térképe település és lélekszám szerint címmel (1919). Ezt követően is folyamatosan adott ki térképeket, atlaszokat, s ismert volt zsebatlasz sorozata is. 1921-ben megalapította és 1930-ig szerkesztette a Föld és Ember című folyóiratot.
1923-ban megpályázta és elnyerte a szegedi egyetem Földrajzi Intézetének vezetői posztját, ahol jelentős fejlesztésekbe kezdett.
A tanszéket 1944-ig vezette; az 1929/1930-as tanévben dékán, 1941/1942-ben rektor is volt.
1925-ben megalapította a Szegedi Alföldkutató Bizottságot (SZAB), mely a magyarországi tudományos tájfeldolgozás mozgatórugójává vált. Ennek során sok szempont alapján (természet-, gazdaság-, társadalomföldrajz, építészet, néprajz, demográfia stb.) vizsgáltak meg, dolgoztak fel egy-egy tájegységet. Kogutowicz módszeresen járta a vidéket, de a tudományos kutatások mellett gyakorlati szakmai kapcsolatokat is kiépített a kertészekkel, parasztokkal.
Bár szakmai téren immár a geográfia vált számára meghatározóvá, kartográfusi munkásságát is folytatta, melynek több kiadást is megért eredménye volt Magyarország néprajzi térképe (1927).
Fő műve, a Dunántúl és Kisalföld: írásban és képben című kétkötetes munka 1930-ban és 1936-ban jelent meg, jelentős szakmai elismerést hozva számára. Ez a könyv részletességével, komplexitásával, alaposságával nagyon magasra tette a mércét, szerzője joggal lehetett rá büszke.
Kogutowicz 1944-ben a szovjet csapatok elől menekülve családjával Németországba távozott. Az emigrációban kérvényezte, hogy az Egyesült Államokban dolgozhasson. Amikor megérkezett a jóváhagyó üzenet, az annyira felizgatta, hogy beteg szíve már nem tudta elviselni.
Az első kiadásban kétnyelvű (magyar és angol) térkép újítása az volt, hogy egyszerre mutatta be a többséget és a kisebbségeket. Minden nemzetiség saját színt kapott (a magyar az 1919-es térképhez hasonlóan vöröset), ennek halvány árnyalata jelezte, hogy mely nemzetiség képez többséget, sötétebb tónusa töltötte ki a település alaprajzát, így a népsűrűségről is informált. A kisebbségeket színes körök jelezték, melyek arányosak voltak a település nagyságával és a nemzetiség lélekszámával is.
Nagy felbontású változata megnézhető itt: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/33996/?list=eyJxdWVyeSI6ICJISUVSPShIVElIaWVyYXJjaHktMzAwKSJ9
Egyetem Szegeden
Polner Ödön