Koch Sándor a természettudományok iránti szeretetét mintegy „családi örökségként” kapta. Gyerekkorától érdeklődött az ásványok iránt, lenyűgözte azok szépsége, esztétikája. Egyetemi évei (1914–1919) alatt érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy egy összefoglaló műben részletesen ismertesse Magyarország ásványait.
Diplomája megszerzése (1919) után a Nemzeti Múzeum Ásványtárában helyezkedett el, de a Trianon utáni Magyarországon egyre kevesebb lehetőség adódott ásványgyűjtésre, a kevés pénz felett rendelkező egyetemeken pedig csak specializált kutatások folytak. Koch ugyan már 1920-ban doktorált, de ezután sokáig szinte csak az asztalfióknak dolgozhatott. Ennek ellenére ez az időszak is hasznosan telt: rengeteg tapasztalatra tett szert, s közben oktatott is a Pázmány Péter Tudományegyetemen.
Sok olyan jeles kutató van, aki komoly tudományos eredményei ellenére nem jó előadó vagy éppen rossz pedagógus. Koch Sándor viszont oktatóként is nagyon korán kivívta tanítványai és kollégái elismerését. Kiváló előadó volt, órái élményszámba mentek. Mivel határtalanul rajongott munkájáért, azokkal is szeretettel bánt, akik osztoztak vele az ásványok kedvelésében. Szegedi éveiben szombat délutánonként olyan foglalkozásokat szervezett, melyeken a szakmáról nem volt szabad beszélni, de minden másról igen, így például akkor kevéssé ismert írók, költők munkásságával ismertette meg tanítványait és kollégáit, de az építészet, szobrászat, festészet is érdekelte.
Pályafutásában – és a magyarországi ásványtan történetében is – döntő változást hozott az 1940-es esztendő: Kolozsvárra visszaköltözött a Ferenc József Tudományegyetem, a Szegeden maradtak pedig új néven folytatták. Ekkor kérték fel őt az Ásvány- és Kőzettani tanszék vezetésére. Magával hozta ásványgyűjteményét, ezzel egyidőben pedig megkezdte egy korszerű laboratórium kiépítését is. Munkatársaival szisztematikusan gyűjtötték a Felvidék, Kárpátalja és Észak-Erdély ásványait és kőzeteit. Mindehhez komoly dokumentáció is párosult, ez képezte volna régóta tervezett könyvének alapjait.
1943-ban megalapította az Acta Mineralogica-Petrographica című, angol nyelven megjelenő szakfolyóiratot, melyben hazai és külföldi kutatók írásai is helyet kapnak.
Koch Sándor pályájának nehéz a csúcspontját meghatározni, de az ötvenes évek elején számtalan elismerésben részesült. 1952-ben a Magyar Népköztársasági érdemérem arany fokozatával, 1953-ban Kossuth-díjjal, 1954-ben Szocialista kultúráért kitüntetéssel ismerték el munkásságát.
Három időszakban (1947/1948, 1954–1957, 1960–1963) töltötte be a Természettudományi Kar dékáni tisztségét.
1953-ban jelent meg egy jelentős tankönyvének első kiadása. Koch Sándor fontosnak érezte, hogy egy színvonalas, az egyetemisták, a szakemberek és az ásványgyűjtők számára egyaránt jól használható tankönyv foglalja össze a legfontosabb szakismereteket. Szerzőtársa Sztrókay Kálmán Imre volt, tankönyvük címe pedig Ásványtan, melyet az utókor évtizedek óta csak „Koch-Sztrókay”-ként emleget.
A második világháborúban a szegedi egyetem ásványgyűjteménye csak minimális károkat szenvedett, de Koch régóta tervezett könyvének kézirata elveszett. Emiatt eredeti elképzelésén, a teljes Kárpát-medence ásványvilágának bemutatásán módosítania kellett, így az először 1966-ban megjelent munkája, a Magyarország ásványai című könyv csak a jelenlegi határok közötti területet mutatja be.
Ha a könyv nem is, de az ásványtár a teljes Kárpát-medence ásványait tartalmazza. Ez a kollekció ma a Koch Sándor Ásványgyűjtemény nevet viseli, ezzel is tisztelegve a kiváló tudós és ember előtt.
Koch Sándor nyugalomba vonulásáig, 1969-ig vezette szeretett tanszékét. Ezt a korszakalkotó tevékenységet és tanári kvalitásait is elismerve avatta 1982-ben díszdoktorává a József Attila Tudományegyetem. Munkásságát kedves tanítványai és kollégái, elsősorban Mezősi József és Grasselly Gyula vitték tovább abban a szellemben, amit mesterüktől tanultak. Előbbi segítségével dolgozott a Magyarország ásványai második kiadásán, de annak megjelenését (1985) már nem érte meg.
Ásvány
„Az ásvány a Föld szilárd kérgének határozott kémiai összetétellel, rendszerint kristályos szerkezettel és általában határozott formával rendelkező természetes építőeleme.” (Szederkényi, 1994, 8.) Az ásványok (kevés kivételtől eltekintve) szervetlen eredetűek. A kristályos szerkezettel nem rendelkező (ún. amorf) természetes anyagokat nem tekintjük ásványnak, mint ahogyan a mesterséges úton előállított termékeket sem. Az ásványokkal foglalkozó tudomány a mineralógia.
Kőzet
„A földkéreg nagyobb egységeit felépítő, ásványokból összetevődő természetes anyaga a kőzet. Határozott geológiai folyamatok terméke és egyben azok jellemzője.” (Szederkényi, 1994, 8.) A kőzetek rendszerint néhány, de akár egy ásványból is állhatnak, mellettük ún. kőzetalkotókat is tartalmazhatnak. A keletkezés módja szerint megkülönböztetünk magmás (vulkáni), üledékes és metamorf (átalakult) kőzeteket.
Egyetem Szegeden
Kogutowicz Károly