Szőkefalvi-Nagy Béla
Kolozsvár, 1913. július 29. – Szeged, 1998. december 21.
Kossuth-díjas matematikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (1956). A matematikai analízis világhírű művelője, a 20. századi magyar matematika egyik legnagyobb alakja, a szegedi matematikai iskola kimagasló képviselője.
1913. július 29-én született Kolozsvárott, édesapja Szőkefalvi Nagy Gyula matematikus. A család 1928-ban települt át Szegedre, itt szerzett egyetemi oklevelet a Ferenc József Tudományegyetemen. Előbb a Tanárképző Főiskolán, majd az egyetemen oktatott; 1948–1983-ig az Ábrázoló Geometriai Tanszék vezetője.
Példamutató pedagógus egyéniség volt, fáradhatatlan energiával, segítőkészen törődött munkájával, családjával, az emberekkel és a közügyekkel.
Alkotó munkájának legfontosabb területei „a valós és komplex függvénytan, az analízis, a differenciálegyenletek, az azóta nagy tudományággá lett funkcionálanalízis, ezen belül a Hilbert-térben ható lineáris operátorok vizsgálata.” (Chikán 1996, 1106.)
MTA levelező tag
MTA rendes tag
MTA levelező tag
- Tagajánlás
- Megválasztása: 1945. május 30.
- Székfoglaló értekezés: Sur une classe générale de procédés de sommation pour les séries de Fourier (Függvénymegközelítések nagyságrendjéről)
- Elhangzott: 1947. június 23.
- Megjelent: Hungarica Acta Mathematica 1 (1948) 3, 14–52.
MTA rendes tag
- Tagajánlás
- Megválasztása: 1956. május 30.
- Székfoglaló értekezés: A Hilbert-tér normális transzformációinak gyengén konvergens sorozatairól
- Elhangzott: 1957. március 22.
- Megjelent: A Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Fizikai Tudományok Osztályának Közleményei 7 (1957) 3-4, 295–303.
- matematikus
Szőkefalvi-Nagy Béla 1913. július 29-én született Kolozsvárott, s itt kezdte iskoláit.
A természettudományok – különösen a matematika – iránti érzéke családi vonás: édesapja, Szőkefalvi Nagy Gyula matematikus, édesanyja, Bölöni Jolán matematika-természetrajz szakos tanár.
Édesapja így ír korán megmutatkozó tehetségéről:
1913. július 29-én született Béla fiam, […] akiben folytatódott, sőt fokozódott az a szerény matematikai tehetség, amely bennem volt. […] három évnél fiatalabb volt, amikor egy 30 egyenlő kockából álló játékot kapott, a kockákat úgy lehetett összerakni, hogy megfelelő lapjaik hat képet alkottak. A mellékelt nagy képek szerint csak egyszer rakta ki a hat képet a kockákkal, a többi alkalommal már tudta, hogy egy kockára eső akármelyik képrészlet melyik képhez tartozik. […] Körülbelül 6 éves lehetett Béla, amikor egy Richter-féle türelemjátékot kapott. Ez 7 kőből állott, amelyek megfelelően egymás mellé helyezve négyzetet alkottak. A játékhoz mellékelve volt egy kb. 200 ábrát tartalmazó füzet. Ezek az ábrák kisebbített alakban olyan idomokat tüntettek fel, amelyekbe a 7 követ össze lehetett rakni. Az összerakás nem ment könnyen. Egy délután egyik tanártársam egyik ábrán órákig kínlódott, anélkül, hogy sikerült volna kiraknia. Egyik este kisfiam próbálkozott egy ábra kirakásával, amellyel egy ideig én is hiába kísérleteztem. Mivel 9 óra volt, a kisfiút imádkozás után lefektettük és eloltottuk a villanylámpát. Kis idő múlva kisfiam megszólal, és azt mondja, hogy ki tudja azt az ábrát rakni. Nem akartam hinni, s karomra véve az asztalhoz vittem és a lámpát felgyújtottam. Nagy volt a csodálkozásom, hogy kísérletezés nélkül az ábrát azonnal kirakta.
Szőkefalvi Nagy Gyula: Életrajzom
URL: https://www.math.u-szeged.hu/confer/szngy/
Saját maga pedig így emlékezik gyerekkorára:
A családban természetesen sokat beszélgettünk matematikai jellegű feladatokról, hiszen édesanyám is matematika-természetrajz szakos tanár volt. Azt nem mondhatom, hogy az iskolában csak ez a tárgy érdekelt volna – mindenre kíváncsi voltam és minden tárgyból eredményes is. Mindenesetre a szüleim korán kipróbáltak, észrevették, hogy a különféle matematikai, kombinatorikus jellegű játékokban – amely feladványok szinte mindennaposak voltak otthon – bizonyos készségeket mutatok, néha még édesapámat is sikerült megvernem… De nagyon érdekeltek a nyelvek is: a magyar és román mellett franciát tanultunk, én már az elemi iskolától kezdve németet és rövidebb ideig görögöt is. Angolt viszont sohasem tanultam intézményes keretek között, csak magánszorgalomból. A nyelveknek elsősorban a szerkezete, a váza, a logikája érdekelt; a grammatika. Máig is kín nekem rossz szöveget olvasni: valósággal belémhasít a fájdalom, amikor észreveszem, hogy megerőszakolták a nyelvet. Amikor dönteni kellett az egyetemi jelentkezésemről, a természettudományok jöhettek szóba, a matematika és a fizika mellett a vegyészet. A szegedi egyetem matematika-fizika szakára jelentkeztem, és abban a pillanatban a fizika talán jobban érdekelt.
Sulyok 1995, 128. o.
A család közben 1928-ban áttelepült Szegedre, így egyetemi tanulmányait 1931–1936 között a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen végezte, ahol többek között Riesz Frigyes, Haar Alfréd és Kerékjártó Béla tanítványa volt. 1936-ban matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet, majd 1937-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Doktorrá avatása „sub auspiciis” történt, melyről a Délmagyarország 1937. november 10-i száma is tudósított. Kiváló eredményei, melyekkel kiérdemelte a kormányzógyűrűs doktoravatást leckekönyvében is megtekinthetők.
Promotio sub auspiciis regis (gubernatoris) – Doktorrá avatás a király (kormányzó) védnökségével
A sub auspiciis avatás elnyeréséért olyan hallgatók folyamodhattak, akik kifogástalan erkölcsi magaviseletűek voltak, gimnáziumi és egyetemi tanulmányaikat jeles eredménnyel végezték, és a doktori fokozat elnyeréséhez szükséges szigorlatokat kitüntetéssel tették le. Az így avatható hallgatók létszáma korlátozott volt: a kolozsvári egyetemről 1895 óta évenként egy doktorjelölt nyerhette el az ünnepélyes avatással együtt a király / kormányzó gyűrűjét. Az avatási jogot az egyetem magával hozta Szegedre.
(Promotio sub auspiciis regis. Pedagógiai Lexikon, 2. köt.,
Fináczy Ernő, Kornis Gyula, Kemény Ferenc (szerk.),
Révai Irodalmi Intézet, 1936. Arcanum Újságok)
A szegedi egyetemen már 1933-tól gyakornok lett, oklevélszerzését követően pedig tanársegéd. 1937–1938-ban tanulmányúton a lipcsei egyetemen járt. Hazatérve előbb a szegedi Eötvös Loránd Kollégiumban helyezkedett el (1938–1939), majd meghívást kapott az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára (1939–1948). Közben az egyetemre is kinevezést kapott az algebra és analízis magántanárként (1940–1946), majd címzetes nyilvános rendkívüli tanárként (1946–1948). 1948-tól a Szegedi Tudományegyetemen (később József Attila Tudományegyetem) a Bolyai Intézetben az Ábrázoló Geometriai Tanszék vezetője (1948–1967), majd a Geometriai Tanszék (1967–1975) és az Analízis Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára (1967–1983).
Eközben az MTA Analízis Tanszéki Kutatócsoport vezetője (1967–1975) is volt, valamint a Természettudományi Kar dékánja (1952/1953, 1963–1966).
1953–1990 között tagja, majd elnöke volt a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Bizottságának; 1970–1985 között pedig az MTA Szegedi Akadémia Bizottság elnöke. 1965-től az Állami és Kossuth-díj Bizottság, 1963–1967 között a Tudományos Minősítő Bizottság tagja volt.
Rendes egyetemi tanári pályafutása egy korábban már létezett, de átmenetileg megszűnt tanszék újraélesztésével indult (1948). Erre így emlékezik:
Az „ábrázoló geometria tanszéket élesztették föl. Ez azt jelentette, hogy egy számomra új tudományágban voltam kénytelen elmélyedni, amelyet bár tanultam az egyetemen és tanítottam a főiskolán is, de magam nem műveltem. Körzőkkel-vonalzókkal fölszerelve járkáltam az egyetemen, tartottam az ábrázológeometria-órákat, miközben továbbra is a saját szakterületemen kutattam. Szerencsére volt néhány analízisórám is.”
(Sulyok 1995, 131. o.)
Szigorú oktató volt, mert
„a matematika — természeténél fogva — szigorú gondolkodásmódot, logikát feltételez. Ebből következik, hogy felületesen elsajátított tudás nem lehet valódi matematikai, és ezért az egyetemi tanítás folyamatában éppúgy, mint a számonkérő részben a logikus gondolkodásmódra elsőrendű hangsúlyt kell helyezni. […] Nem logikusan gondolkodó hallgatót veszélyes kiengednünk az egyetemről, hiszen később tanítványai is ilyen gondolkodásmódot fognak elsajátítani, s ennek nemcsak negatív szakmai, hanem erkölcsi kihatásai is lehetnek a jövő nemzedékeikre
(Balogh 1983)
Szigorúsága a vizsgákon is megmutatkozott. Így emlékezik meg erről nekrológjában Kérchy László:
„Generációk tanulták meg Szőkefalvi professzortól nemcsak a tárgy anyagát, hanem a fegyelmezett, logikus gondolkodás örömét is. Szigorú vizsgáztató volt, azt vallotta, hogy ha valaki nem tudja magát világosan kifejezni, akkor nem is érti igazán a visszaadandó anyagot. Egy sikeres Szőkefalvi-vizsga után sokakban támadt olyan érzés, hogy az életben már nem jöhet számukra legyőzhetetlen akadály.”
(Kérchy 2004)
De persze anekdoták is maradtak fönn vizsgáztatásáról (l. Szabó Péter Gábor: Szent-Györgyi lovon?).
Két hallgató kopogtatott be Szőkefalvi professzorhoz.
– Professzor úr, mára vagyunk vizsgára föliratkozva, de sajnos, nem tudtunk fölkészülni. Ne tessék haragudni!
– Jó, nem haragszom.
– Köszönjük szépen! – és megpróbálnak távozni.
– Az indexet azért adják ide! Odaadják, Szőkefalvi beírja az elégtelent, és hozzáteszi: – Azért egy kicsit haragszom!
Szőkefalvi-Nagy Béla professzor mesélte funkcionálanalízis előadáson, hogy egy hallgató vizsga közben többször említette a Hilbert–Pitagorasz tételt. Szőkefalvinak bántotta a fülét, és megkérdezte.
– Miért ebben a sorrendben mondja? Mit gondol, melyikük élt előbb?
A hallgató gondolkozott, majd kivágta: – Hilbert!
– Pitagorasz görögösen hangzik. A görög matematika az ókorban volt jelentős. Pitagorasz is az ókorban élt. Hilbert neve németesen hangzik. Akkortájt Európában a vizigót és a longobárd germán törzsek éltek. Mit gondol, Hilbert vizigót volt vagy longobárd?
A hallgató erősen gondolkozott. Szőkefalvi „mentő kérdésként” rámutat egy fényképre a falon, ahol Hilbert öltönyben, nyakkendőben látható.
– Vizigót!
Szőkefalvi hozzátette: Ha legalább egy pohár víz is lett volna a képen, akkor talán érteném, de így…
Tudományos munkássága
Kutatási tevékenységéről, annak fő irányairól többször is nyilatkozott beszélgetésekben, melyek jól összefoglalják azt.
Fő területem a valós és komplex függvénytan, az analízis, a differenciálegyenletek, az azóta nagy tudományággá lett funkcionálanalízis, ezen belül a Hilbert-térben ható lineáris operátorok vizsgálata. Ezekkel eredetileg Riesz Frigyes előadásai révén ismerkedtem meg. Az operátorelmélet modern fizikai vonatkozásai akkor törtek előre, s ebben nagy szerepet játszottak magyar kutatók, Riesz Frigyes maga is. Mondhatni, az eredeti forrásokból tanultam meg szeretni és kutatni ezt a modern területet.
(Chikán 1996, 1106.)
Tudományos kutatásomnak tárgya az úgynevezett funkcionálanalízis, a matematikának ebben a században kiépített és rohamosan fejlődő ága, amelynek főleg az ad nagy jelentőséget, hogy nélkülözhetetlen segédeszköze a modern fizikának, ezeknek mintegy „matematikai nyelvét” szolgáltatja. A matematikának ezen ága így mélyrehatóan elősegíti a fizikai kutatást általában, de különösen az atomkutatást, aminek korszakos jelentőségét, azt hiszem, külön nem kell méltatni.
(Bálint 1965, 452.)
Nemzetközi hírnevét a Springer Verlag kiadásában 1942-ben megjelent Spektraldarstellung linearer Transformationen des Hilbertschen Raumes című összefoglaló munkája alapozta meg. A mű Kalmár Lászlónak dedikált példánya az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár Kalmár-hagyatékának részét képezi.
1952-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál a Riesz Frigyessel közösen írt Leçons d’ analyse fonctionelle című kötet, melyet több nyelvre lefordítottak, s folyamatosan javított és bővített kiadásokban a funkcionálanalízis alapvető tankönyvévé és hivatkozási forrásává vált (vö. Kérchy 2004). E művet az Akadémiai Kiadó 1969-ben nívódíjban részesítette.
Tudományos tevékenysége szorosan kötődik a folyóiratokhoz is. Nemcsak tanulmányok szerzőjeként vagy kutatási eredmények közlésével, hanem szerkesztői tevékenységével is. 1946–1981 között főszerkesztője volt az Acta Scientiarum Mathematicarum című szegedi folyóiratnak, 1975-től pedig az Analysis Mathematica-nak is. Részt vett továbbá az Acta Mathematica Hungarica, a Matematikai Lapok, a Periodica Mathematica (Bolyai János Matematikai Társaság), a Zentralblatt für Mathematik és a Journal of Operator Theory (Románia) szerkesztésében.
Tudományos tevékenységét és eredményeit többféleképpen is elismerték, számos díjat kapott s több tudományos társaságnak volt tagja és tisztségviselője.
Tisztségei
- Bolyai János Matematikai Társaság tagja (1947–), 1990-től tiszteletbeli elnöke
- MTA Matematikai Bizottság tagja, elnöke (1953–1990)
- Állami és Kossuth-díj Bizottság tagja (1965–)
- Szegedi Akadémiai Bizottság tagja, elnöke (1970–1985)
- A Szovjet Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja (1971–1992, 1992-től Orosz Tudományos Akadémia)
- Royal Irish Academy (Dublin) tiszteletbeli tagja (1974–)
- Finn Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja (1975–)
Elismerések
- Kőnig Gyula-érem (1942)
- Fiatal magyar matematikusok számára kétévenként adható díj a tiszta matematika terén végzett kutatásokért. A díjat 1922–1944 között adták ki, kezdetben pénzjutalommal együtt, 1930-tól csak érem formájában. ((Kőnig Dénes: Az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat első ötven éve. Matematikai és Fizikai Lapok 48 (1941), 7–33. o.)
- Híradás a jutalom odaítéléséről és Szőkefalvi-Nagy Béla méltatása (Matematikai és Fizikai Lapok, 49. kötet, 1942. Arcanum Újságok)
- Kossuth-díj (1950, 1953)
- Drezdai Műszaki Egyetem díszdoktora (1965)
- Munka Érdemrend arany fokozat (1969, 1973) – A hazai matematikai kutatások irányításában végzett munkásságáért és a matematikai analízis területén elért tudományos eredményeiért.
- Turkui Egyetem díszdoktora (1970)
- Szele Tibor-emlékérem (1978)
- Állami Díj (1978) – Kiemelkedő matematikai eredményeiért, különösen az operátorelméletben elért, nemzetközileg is elismert, iskolateremtő tevékenységéért.
- Lomonoszov-aranyérem (1980; Moszkva)
- Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1983)
- Pro Academia Paedagogica érem (1986)
- Akadémiai Aranyérem (1987)
- Bordeaux-i Egyetem díszdoktora (1987)
- József Attila Tudományegyetem díszdoktora, Szeged, 1988
- Beszéde a JATE díszdoktorrá avatási ünnepségén
- A Szegedért Alapítvány fődíjasa (1990)
- Professor Emeritus cím (1990, JATE)
- Szeged város díszpolgára (1991)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994)
- Magyar Örökség díj (1999, posztumusz)
Sokrétű és kimagasló oktatói és tudományos tevékenységét nyugdíjba vonulása után (1983) sem hagyta abba, 1990-ben pedig az elsők között kapta meg a József Attila Tudományegyetem újonnan alapított Professor Emeritus címét. A kitüntetés átadása az 1990/1991-es tanévnyitón történt, erről a Délmagyarországban is olvasható beszámoló.
1998. december 21-én hunyt el Szegeden, sírhelye a szegedi Belvárosi temetőben található.
Kérchy László így emlékezett meg róla nekrológjában:
Életének 86. évében, 1998. december 21-én elhunyt a magyarországi matematika kiemelkedő képviselője, az operátorelmélet világszerte elismert doyenje, Szőkefalvi-Nagy Béla. Riesz Frigyes és Haar Alfréd méltó tanítványaként őrizte és adta tovább a későbbi generációknak azt a szellemet, amelyet a világhírűvé vált szegedi matematikai iskola megalapítói képviseltek. A matematika számos ágát. de legfőképpen a funkcionálanalízist gazdagította a tudományág fejlődését meghatározó módon befolyásoló, alapvető eredményekkel. Az operátorelmélet művelői szinte kivétel nélkül, még ha személyesen nem is találkoztak vele, művein keresztül mesterüket tisztelik benne. Megrendítő volt olvasni azt a sok. mélyen átérzett részvétnyilvánítást, amely halálának hírére érkezett a Bolyai Intézetbe a világ minden tájáról.
(Kérchy 1999)
Emlékezete
- Egykori szegedi lakóházán emléktábla található.
- A Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban Kalmár Márton bronz domborműve őrzi szegedi matematikusok emlékét.
- Szegeden 2013 óta a Bolyai Intézet mögött, a Klinikakert utcája viseli nevét.
- Szőkefalvi-Nagy Béla Emlékérem
1999-ben Szőkefalvi-Nagy Erzsébet alapította édesapja emlékére, aki az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóirat főszerkesztője volt 1946-tól 1981-ig. Az Érmet a Bolyai Intézet évenként ítéli oda olyan jeles matematikusnak, aki kiemelkedő eredményeket publikált ebben a folyóiratban.
Tudományos munkássága
Források
Szőkefalvi-Nagy Béla. In: A Magyar Tudományos Akadémia tagjai
Szőkefalvi-Nagy Béla. In: Szegedi egyetemi almanach 1921–1995, I. köt. Szeged, 1996
Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diána (2003): A Magyar Tudományos Akadémia tagjai, 1825-2002. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest
Szőkefalvi-Nagy Béla. In: Tudósportál
Bálint Gyula: Logikus és precíz nyelv: beszélgetés dr. Szőkefalvi Nagy Béla akadémikussal. Tiszatáj 19 (1965) 6., 451–454. o.
Balogh Tamás: Vendégünk volt Szőkefalvi-Nagy Béla. Szegedi Egyetem 21 (1983) 11., 3. o.
Chikán Ágnes: „Életutamon sikerült egy egyenes vonalat megtartanom”: beszélgetés Szőkefalvi-Nagy Béla akadémikussal. Magyar Tudomány, 1996. (41. (103.) köt.) 9. sz. 1105–1108.
Kérchy László: Szőkefalvi Nagy Béla, 1913-1998. Magyar Tudomány 44 (1999) 7, 862–865.
Kérchy László: Szőkefalvi-Nagy Béla (1913–1998). (Elhangzott: 2004. január 29.), In: Emlékbeszédek az MTA elhunyt tagjai felett
Sulyok Erzsébet: „A matematikai gondolkodás nem kötődik életkorhoz”. In: Aranymosás : beszélgetések szegedi akadémikusokkal, Szeged, 1995. 126–132. o.
Szabó Péter Gábor (szerk.): Szent-Györgyi lovon? Válogatás a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának anekdotakincséből. Szeged, Szegedi Tudományegyetem TTIK, 2014
Vekerdi László: „…nem szabad azt gondolnunk, hogy csökkent a tudományos értékek megbecsülése a fiatalok körében”: interjú Szőkefalvi-Nagy Béla akadémikussal Riesz Frigyes hatásáról. Magyar Tudomány 29. (91.) köt. (1984) 4. sz. 288-293. o.