Újverbász, 1877. október 14. — Szeged, 1953. december 18.
1899-ben szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1911-ben meghívást kapott Kolozsvárra, ahol a Ferenc József Tudományegyetemen a német filológia tanára lett. Kolozsvárt az egyetemmel együtt hagyta el, s 1921–1946 között a Szegedre költözött egyetemen a Germán Filológiai Intézet igazgatója volt.
Magyarországon ő kezdeményezte elsőként a magyarországi német nyelvjárások átfogó tudományos leírását, célul tűzve ki egy országos német nyelvjárási atlasz létrehozását, valamint ő végzett először nyelvföldrajzi kutatásokat. Megkezdte a dunai sváb nyelvjárások és néprajzi jelenségek, valamint a család- és rokonságtörténet szisztematikus dokumentálását.
Újverbászon (Neuwerbaß) született 1877. október 14-én. Neveltetésének fő meghatározója volt a Bácskának ez az egyik német nyelvű, gazdasági-kulturális központja, nagyközsége, soknemzetiségű és vallásilag is többféle környezete. Ez a sokszínű kulturális és nyelvi környezet meghatározhatta későbbi nyelvészeti kutatási irányának alakulását.
Az Újverbászi Algimnáziumban folytatott tanulmányaira és iskolájára jó szívvel emlékezhetett. Az 1899-1900-as tanév iskolai értesítője arról írt, hogy Az újverbászi nyelvjárás című dolgozatából ajándékozott egy példányt az iskolának.
Középiskolai tanulmányait az Újvidéki Állami Főgimnáziumban folytatta, ám a gimnáziumi éveket végül nem itt fejezte be, hanem átiratkozott a Szarvasi Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnáziumba, s itt tett érettségi vizsgát. Innen 1895-ben egyenes út vezetett a budapesti egyetemre, ahol az Eötvös Kollégium első generációs tagjaként 1899-ben szerzett magyar-német szakos oklevelet. Tudós munkásságának későbbi alakulásában nagy szerepet játszott Eötvös kollégiumi diáktársával , Bleyer Jakabbal való szoros barátsága.
Rövidebb tanárság következett Pozsonyban, utána külföldi tanulmányutakat tett lipcsei, berlini és heidelbergi egyetemeken, ahol Eduard Sievers, Erich Schmidt, Gustav Roethe, Wilhelm Braune és Gustav Ehrismann előadásait hallgatta. 1907-től a budapesti Kereskedelmi Akadémián, 1910-től pedig a debreceni református főiskolán tanított. 1911-ben meghívást kapott Kolozsvárra, Bleyer Jakab utódjaként. 1914–1916 között a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar dékánja is volt; 1919-ben a német filológia nyilvános rendes tanára lett.
1921–1946 között a Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetemen (majd Horthy Miklós Tudományegyetemen) a német nyelv és irodalom nyilvános rendes tanára és a Német, illetve Germán Filológiai Intézet igazgatója volt. Két tanévben, 1923–1924 és 1933–1934 között a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar dékánja, 1932–1933 között az egyetem rektora is volt.
A Révai Nagy Lexikon számára a germán és indogermán nyelvészeti és mitológiai, valamint a dán, svéd és norvég irodalomtörténeti cikkeket írta. Munkássága tehát nemcsak nyelvészeti jellegű volt, számos irodalmi vonatkozású téma, tanulmány szerzőjeként is ismert, a néprajzi tárgyú írásai mellett. Meghirdetett egyetemi kurzusai a nyelvészeti tematika mellett irodalmi témákat is jelentettek.
Schmidt Henrik kezdeményezte a magyarországi német nyelvjárások átfogó tudományos leírását, ő végzett először nyelvföldrajzi kutatásokat, elkötelezve magát a marburgi dialektológiai iskola módszere mellett. Célja volt, hogy létrejöhessen egy német nyelvjárási atlasz, a német Deutscher Sprachatlas (DSA) mintájára. Ez a törekvése azonban nem valósult meg, részben nyelvészeti kutatásainak elméleti hipotézisei miatt. Ugyanakkor munkássága nyomán a nyelvi szigetek kutatása jelentős módszertani felismerésekkel gazdagodott, különösen az olyan folyamatok vizsgálata terén, mint a nyelvi keveredés és kiegyenlítődés, valamint az eredet és a nyelvjárás sokat vitatott kérdése.
Meghatározó szerepet játszott a magyarországi németek szellemi életének tudományos igényű vizsgálatában, amelyet számos saját kezdeményezésével is támogatott és előmozdított. Megkezdte a dunai sváb nyelvjárások és néprajzi jelenségek (például a ház- és tanyatípusok), valamint a család- és rokonságtörténet szisztematikus dokumentálását.
Munkássága elismeréseként 1923-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választották.
1955-ben az Akadémiai Kiadónál megjelent 468 oldalas művében foglalta össze a kolloidok sejtekben való tárolására vonatkozó három évtizedes kutatásait: „Speicherung : Stoffanreicherung im Retikuloendothel und in der Niere” [Tárolás: Anyagok felhalmozódása a retikuloendotéliumban és a vesékben]
Apósával, Hoffmann Frigyessel 1921-ben részt vett egy küldöttségben, melynek célja Dél-Magyarország elszakadásának megakadályozása volt.
1921-ben délmagyarországi németek küldöttsége ment az angol nagykövethez. A küldöttséget Hoffmann Frigyes vezette. A délmagyarországiak nevében azt kérte, hogy Délmagyarország maradjon meg és ne szakíttassék el. A küldöttséget, amelyben én is részt vettem, az angol követ helyettese fogadta. Ez azt mondta, hogy beszélhetünk németül, nem kell tolmács, ő tud … németül, ‘ziemlich schlecht’. Sajnos küldöttségjárásunk nem járt eredménnyel.
Schmidt Henrik visszaemlékezése naplójában, 1948. május 18., kézirat
A küldetés tehát sikertelen volt, viszont jól mutatja, hogy német származásuk ellenére magyarnak érezték magukat.
1932–1933-ban az egyetem rektora volt, így az egyetem képviseletében ő mondott beszédet Klebelsberg Kuno temetésén.
A magyarországi németek 1946–1948 közötti kitelepítése Schmidt Henriket és családját is érintette volna, ezt végül ifj. Bibó Istvánnak köszönhetően kerülték el (vö. Lengyel András: Egy mentés történetéhez).
Szegeden halt meg 1953. december 18-án, sírja a Belvárosi temetőben található.
A Szegedi Tudományegyetem Germanisztikai Intézetének története:
https://szegedigermanisztika.hu/index.php/hu/intezet/intezettoertenet
Szegedi Tudományegyetem – Bölcsészet –és Társadalomtudományi Kar – Dékáni Arcképcsarnok:
https://arts.u-szeged.hu/karunkrol/dekani-arckepcsarnok/schmidt-henrik-nyelvesz
A Délmagyarország cikkei Schmidt Henrikről