Az őstörténeti kutatások jelene

A Magyar Őstörténet Munkaközösség története nem ért véget a Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba című jegyzetsorozat kiadásával. Egyrészt a kutatás eredményei beépültek a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének nagy vállalkozása, a tízkötetes Magyarország története című sorozat megfelelő fejezeteibe, másrészt a Magyar Őstörténeti Kutatócsoport néven működő szűkebb tudósközösség az 1990-es években könyvsorozatot indított Magyar Őstörténeti Könyvtár címmel. Ebben a legújabb kutatási eredményeket foglalják össze a munkaközösség alapítói (Róna-Tas András, Kristó Gyula, Szádeczky-Kardoss Samu, Bálint Csanád), illetve az őstörténeti kutatók új nemzedékének képviselői. Ez utóbbiak közé tartozik – többek között  – Berta Árpád, Kincses Nagy Éva, Zimonyi István és Sándor Klára.

Őstörténészek a szegedi egyetemen

Kattints a nyílra a lapozáshoz!

Berta Árpád
(1951–2008)
történész, turkológus

1992-től a szegedi Altajisztika Tanszéket vezette. 2002-től az MTA-SZTE Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, majd 2003-tól az MTA-SZTE Turkológiai Kutatócsoport vezetője volt. Kutatómunkája nagy részét a török nyelvtörténetnek szentelte.

Zimonyi István
(1956)
történész, turkológus

1993-tól a szegedi Középkori Egyetemes Történeti Tanszék vezetője. Kutatómunkájának nagy része Ázsia középkori történetére, a térségre vonatkozó keleti (muszlim és török) forrásokra és a magyar őstörténet vizsgálatára irányul.

Sándor Klára
(1965)
nyelvész, turkológus

Fő kutatási területe az evolúciós nyelvelmélet és nyelvszociológia. Az őstörténeti kutatásokba a turkológia, a nyelvrokonság és hun hagyomány, illetve a székely rovásírás kérdései felől kapcsolódott bele.

Kincses Nagy Éva
(1955)
turkológus

Összehasonlító és történeti turkológiával, török-mongol nyelvi kapcsolatokkal, a csagatáj irodalmi nyelvvel foglalkozik. 2015–2016-ban az Ankarai Egyetem Hungarológia Tanszékén anyanyelvi lektorként működött.

Tudtad?
A turkológia ...

... az oszmán-törökök és más török nyelvű népek nyelvével és történelmével foglalkozó tudomány. A török népek Ázsiában és Európában élő népek, amelyeket a közös néprajzi és nyelvi eredet, a török eredetű nyelv kapcsol össze.

A magyarság kialakulása

A székely írás Mátyás udvarában
Tovább olvasom

Forrás: https://epa.oszk.hu/00900/00979/00011/07sandor.htm

Oldd meg a feladatot!

A mellékelt tanulmány alapján sorolj fel néhány rovásírásos emléket!

Az archeogenetika

A 21. században egy új tudományág, az archeogenetika is bekapcsolódott az őstörténet-kutatásba. Hazai bevezetése Raskó István nevéhez fűződik: a MTA Szegedi Biológiai Kutatóintézetében általa alapított szegedi iskola ma is meghatározó ezen a területen.
Az archeogenetika szoros kapcsolatban áll a történeti antropológiával és a régészettel. Segítségével képesek vagyunk arra, hogy közvetlenül a csontmaradványokból nyerjünk ki DNS-információt. Így – megfelelő nagyságú és hitelességű DNS-adatbázisok vizsgálata alapján – választ lehet adni olyan kérdésekre, hogy van-e genetikai rokonság a mai magyar népesség és a legközelebbi nyelvrokonaink, az obi-ugorok között, vagy hogy létezik-e “Árpád-házi gén”, amellyel például III. Béla magyar király teteme azonosítható.

 

Áttekintés

A Szegedi Őstörténeti munkaközösség tagjai

A gyors eléréshez kattints a képre!

Németh Gyula
nyelvész, turkológus

László Gyula
régész, történész, képzőművész

Ligeti Lajos
nyelvész, orientalista

Hajdú Péter
nyelvész

Róna-Tas András
nyelvész, orientalista

Kristó Gyula
történész

Berta Árpád
történész, turkológus

Zimonyi István
történész, turkológus

Sándor Klára
nyelvész, turkológus

Kincses Nagy Éva
turkológus

Szádeczky-Kardoss Samu
klasszika-filológus

Olajos Terézia
történész, klasszika-filológus

Makk Ferenc
történész, klasszika-filológus

Karácsonyi Béla
történész, könyvtárigazgató

Szegfű László
történész

Kulcsár Péter
irodalomtörténész, könyvtárigazgató

Maróti Egon
ókortörténész, klasszika-filológus

Lakatos Pál
régész, klasszika-filológus

Ferincz István
szlavista filológus

Schütz Ödön
armenológus

Ecsedy Ildikó
nyelvész, sinológus

Iványi Tamás
orientalista

Janurik Tamás
nyelvész

Nyíri Antal
nyelvész

Velcsov Mártonné
nyelvész

Korenchy Éva
nyelvész

H. Tóth Imre
nyelvész

Bálint Csanád
régész

Kürti Béla
régész, muzeológus

Matolcsi János
archeozoológus

Lipták Pál
antropológus

Csepregi Márta
néprajzkutató, nyelvész

Kósa László
néprajzkutató, történész

Katona Imre
néprajzkutató, történész

Kérdések és feladatok

Irodalom

Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba / Szerk. Hajdú P., Kristó Gy., Róna-Tas A. ; Írta, összeáll. Szegedi Őstörténeti Munkaközösség. 1–4. Budapest : Tankönyvkiadó, 1976–1982.
Erdélyi István: Magyar őstörténeti minilexikon. Budapest : Cédrus Művészeti Alapítvány ; Napkút K., 2012.
Források a korai magyar történelem ismeretéhez / Szerk., bev. tanulm. Róna-Tas András. Budapest : Balassi, 2001. (Magyar őstörténeti könyvtár 16.)
Hétköznapok a honfoglalás korában / Szerk. Petkes Zsolt, Sudár Balázs. Budapest : Helikon, 2017. (Magyar őstörténet 5.)
Honfoglalás és megtelepedés / Szerk. Sudár Balázs, Petkes Zsolt. Budapest : Helikon, 2016. (Magyar őstörténet 4.)
Honfoglalók fegyverben / Szerk. Petkes Zsolt, Sudár Balázs. Budapest : Helikon, 2017. (Magyar őstörténet 3.)
A honfoglalók műveltsége / Szerk. Sudár Balázs. Budapest : Helikon, 2018. (Magyar őstörténet 6.)
A honfoglalók viselete / Szerk. Sudár Balázs, Petkes József. Budapest : Helikon ; Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport, 2014. (Magyar őstörténet 1.)
Magyar őstörténet : Tudomány és hagyományőrzés / Szerk. Sudár Balázs et al. Budapest : MTA BTK, 2014. (MTA BTK MŐT kiadványok 1.)
Magyarok a honfoglalás korában / Szerk. Sudár Balázs. Budapest : Helikon ; MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport, 2015. (Magyar őstörténet 2.)
Nomád népvándorlások, magyar honfoglalás / Szerk. Felföldi Szabolcs, Sinkovics Balázs. Budapest : Balassi K., 2001. (Magyar őstörténeti könyvtár 15.)
Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet : A magyarok korai története az államalapításig. Budapest : Balassi K., 2007.
Róna-Tas András: A magyarság korai története : Tanulmányok. Szeged : JATE Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, 1995. (Magyar őstörténeti könyvtár 9.)
Vékony Gábor: Magyar őstörténet – magyar honfoglalás. Budapest : Nap K., 2002.

 

© 2021 Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára -  Minden jog fenntartva.