Bartók György 1882-ben született Nagyenyeden nagybaczoni Benedek Ida (1852–1927) és Bartók György (1845–1907) gyermekeként. A bölcselet szeretete a családi élet részét képezte, hiszen édesapja, id. Bartók György, Erdély református püspöke maga is megszerezte e tárgyból a magántanári képesítést.

Az érettségit követően 1900-ban beiratkozott az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Teológiai Fakultására, majd nem sokkal később a kolozsvári M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem bölcsészkarán Böhm Károly filozófusnál is tanulmányokba fogott, akiben hamar mesterére talált. Bartók már egyetemi tanulmányai idején több alkalommal felhívta magára a figyelmet, nemcsak tanulmányai eredményeivel, hanem mint diákvezér is. 1904-ben fejezte be tanulmányait a teológiai fakultáson, s 1905-ben szerzett diplomát a Ferenc József Tudományegyetemen.

Ezután Németországi tanulmányúton vett részt az 1905/1906. tanévben: Lipcsében, Heidelbergben és Jénában többek között Wilhelm Windelband, Emil Lask és Ernst Troeltsch előadásait hallgatta. Visszatérve Kolozsvárra 1906-ban filozófiából doktorált, egy év múlva magyar–német szakos középiskolai tanári diplomát is szerzett. A kolozsvári református teológiai akadémia tanára (1907–1912), majd 1912-től magántanára (A morális filozófia és annak története tárgykörből), 1917-től (Pauler Ákos Budapestre távozása után) pedig a kolozsvári egyetem Filozófia Tanszékének vezető nyilvános rendes tanára lett. Ebben az időszakban rendezte sajtó alá és adta ki mestere, Böhm Károly hatkötetes főművének, az Ember és Világának negyedik kötetét (1912, majd az 5. kötet 1928-ban, 6. kötet 1942-ben). 

A Kolozsvárról Szegedre történt áttelepülés után a Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karán a Philosophiai Intézet vezetésére a 1921/1922-es tanévtől Bartók kapott megbízást, aki ekkorra már a korszak tekintélyes filozófusának számított. Kinevezésekor már számos jelentős tanulmányt és fordítást tudhatott maga mögött, ám igazán jelentős művei szegedi professzorsága idején születtek. Bartók a protestáns hivatásetika szellemében kezdte meg szegedi tevékenységét. Bár a szellemi munka és az élet természetes közegét Kolozsvár jelentette számára, mégis nagy energiával állt munkába Szegeden, ahol az egyetem szervezése és vezetése terén jelentős feladatok hárultak rá.

Bartók egészen 1940. október 19-ig, az egyetem kolozsvári visszatelepülésig, mint ‘nyilvános rendes egyetemi tanár’ vezette a Philosphia Tanszéket és az Intézetet, s szinte egyszemélyben meg is határozta a filozófia oktatásának minőségét és irányultságát. Emellett helyettesként, majd megbízott vezetőként a Filozófiai Intézet mellett működő Pedagógiai Intézetet is vezette 1925 januárjáig. A két intézet folyamatosan szoros kapcsolata nyilvánult meg abban is, hogy az első évtizedekben óráik együttesen, Bölcsészeti és neveléstudományi előadások címen lettek meghirdetve. Bartók hosszú ideig a Magyar Királyi Tanárképző Intézet igazgatói székét is elfoglalta, valamint az Országos Tanárvizsgáló Bizottságban is fontos pozíciót töltött be. Mindkét pozíciónak az egyetemi képzés struktúrája szempontjából volt különös jelentősége. Az egyetem 1940 őszén bekövetkező kolozsvári visszatelepülését követően megszűnt Bartók szegedi intézetvezetői megbízatása, ekkortól ugyanis Kolozsváron folytatta egyetemvezetői tevékenységét, s a Kolozsvárra visszatelepülő egyetem rektora lett.

Bartók György közel húsz évig volt a szegedi filozófiaoktatás meghatározó filozófus személyisége, tudományos munkásságára érdemes röviden kitérni. Művei elsősorban a német idealizmussal, különösképpen Kant filozófiájával, illetve a morálfilozófia problémáival foglalkoztak. Bartók tudományos felkészültségét és szakmai megítélését jól mutatja, hogy már Szegedre kerülésekor tagja volt nemcsak a Magyar Philosophiai Társaságnak, de a Kantgesellschaft és a Schopenhauer-gesellschaft választmányának, valamint a königsbergi Kant Emlékbizottságnak is.

A németül, franciául, latinul és görögül tudó Bartók tevékenységét részben édesapja példája – aki jeles elméleti-teológiai és egyházszervezői tevékenységet folytatott Erdélyben –, részben pedig mesterének, Böhm Károlynak az eszméi határozták meg. Mindkettő ápolását és őrzését életprogramjának tekintette. Kolozsvári professzorsága idején megjelent munkái részben az erkölcsfilozófia, részben pedig a filozófia története iránti érdeklődését tanúsítják, és szorosan kapcsolódnak az imént említett két hatáshoz. E két terület termékeny összekapcsolását és e problémák elmélyültebb elemzését hozták meg számára a szegedi évek. Emellett más fontos elméleti hatásról is szólnunk kell. Bartók kolozsvári egyetemi tanulmányainak befejezése után Lipcsében, Berlinben és Heidelbergben járt, ahol Wundt, Windelband és Troeltsch óráit hallgatta. A kortárs filozófia egyik fő áramlatát képező neokantiánus gondolkodók filozófiája jelentős hatást gyakorolt rá. Külföldi tanulmányútjainak talán a legfontosabb eredménye a filozófia és a teológia szétválasztása volt számára. Művei mindvégig megőrizték azt a Troeltsch-i gondolatot, amely szerint a vallásnak magában az emberi szellemben van az alapja. A teológiának szerinte nem feladata, hogy a (természet)tudományokkal versengjen, viszont a vallásfilozófiának is megvan a maga területe, ahol a kritika nem öli meg a hitet.