SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár

Akadémikusok a Szegedi Tudományegyetemen

Győrffy István

Hidasnémeti, 1880. december 19. – Székesfehérvár, 1959. április 16.

Kolozsvárott szerzett természetrajz-földrajz szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet 1903-ban. Középiskolai tanárság után 1914-ben került a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre az általános növénytan tanáraként. Az egyetemmel együtt költözött Szegedre, ahol tanszékvezető egyetemi tanárként dolgozott 1940-ig.

Főként a mohák szisztematikájával és ökológiájával, Erdély és a Magas-Tátra moháival, flórájával, a virágtalan növények rendszertanával, majd élete utolsó szakaszában a Mátra növényvilágával foglalkozott.

“Győrffy István,” SZTE Képtár és Médiatéka, https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/2709.
“Győrffy István,” SZTE Képtár és Médiatéka

Oktatói és kutatói élet állomásai

Középiskoláit Aradon, az egyetemet Kolozsvárott végezte, ahol középiskolai természetrajz-földrajz szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet is szerzett. 1904–1909 között a makói főgimnázium, majd 1909–1914 között a lőcsei főreáliskola tanára volt. 1913-ban Kolozsvárott, 1920-ban Budapesten bölcsészettudomány kari magántanár lett. 1914-1919-ig az Erdélyi Múzeum-Egyesület Növénytárának igazgatójaként működött.  1914-ben a kolozsvári egyetemen az általános növénytan nyilvános rendes tanárává nevezték ki, ebben a minőségében került 1921-ben a szegedi Ferenc József Tudományegyetemre, ahol 1940-ig az Általános és Rendszeres Növénytani Tanszék vezetője volt. A szegedi egyetemnek 1929/1930. tanévben rektora, majd a Matematikai és Természettudományi karnak több ízben dékánja volt. A második bécsi döntés határmódosítása következtében visszaköltözött Kolozsvárra és 1940–1944 között az általános növénytan nyilvános rendes tanáraként tevékenykedett. 1944 után egy ideig Salzburgban, majd a Mátrában, Gyulán, végül Csákváron élt és dolgozott.

Több virágos taxont és két alga nemzetséget neveztek el róla. A több mint négy évtizedes kutató tevékenységének eredménye a 600-at meghaladó szakközlemény, továbbá több mint tíz monográfia a Kárpát-medence és Erdély tájainak növényvilágáról.

A tudományszervező

Számos folyóirat szerkesztésében részt vett, 1907–1933-ig a Magyar Botanikai Lapok, valamint a párizsi Revue Bryologique főmunkatársa volt; 1915–1919 között a kolozsvári Botanikai Múzeumi Füzeteket szerkesztette. 1924-től az addig periférián lévő virágtalan növények kutatásának a Folia Cryptogamica folyóirat alapításával adott lendületet, majd 1928–1939 között Gelei Józseffel a szegedi Acta Biologica szerkesztőjeként is működött.

Folia Cryptogamica I. 1. : 1924-1928. (1928) Forrás: https://acta.bibl.u-szeged.hu/39082/
Folia Cryptogamica I. 1. : 1924-1928. (1928) Forrás: https://acta.bibl.u-szeged.hu/39082/
Acta Litterarum ac Scientiarum Regiae Universitatis Hungaricae Francisco-Josephinae Acta Biologica Tomus I. (1931) Forrás: https://acta.bibl.u-szeged.hu/39238/
Acta Litterarum ac Scientiarum Regiae Universitatis Hungaricae Francisco-Josephinae Acta Biologica Tomus I. (1931) Forrás: https://acta.bibl.u-szeged.hu/39238/

Füvészkert

“Az egyetemi füvészkertnek kijelölt terület,” SZTE Képtár és Médiatéka, megtekintve: 2026. szeptember 22., https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/18215.

A kolozsvári egyetem Szegedre költözése után, 1922-ben a város 20 hold szántóföldet ajándékozott az egyetemnek botanikus kert létesítésre. A növényekkel történő betelepítést az alapító igazgató, Győrffy István 1925-ben kezdte gyűjtőútjai anyagának felhasználásával. 1928-ban már elkészült néhány épület és az  artézi kút.

1929–1930-ban növénynevelő üvegház létesült, 1931-ben készült el az első tó, 1932-ben az óföldeák-gencsháti Návay kastély tavából került Szegedre az indiai lótusz, ami azóta is a kert különleges látványossága.

Forrás: Király László és Uherkovich Gábor és Bodrogközi György és Kiss Árpád és Novotny János: A Szegedi Tudományegyetem Fűvészkertje. URL: https://univ.bibl.u-szeged.hu/59892/

A utókor gondos gazdája lett a botanikus kertnek, további bővítéseket őriz az 1957-es térkép a Füvészkertről. Ekkor már nemcsak az egyetemi oktatást és kutatást szolgálta a kert gazdag növényvilága, hanem a természetkedvelő turistáknak és iskolás csoportoknak is sok-sok látnivalót kínált az érdeklődőknek minden évszakban.

Forrás: Király László és Uherkovich Gábor és Bodrogközi György és Kiss Árpád és Novotny János: A Szegedi Tudományegyetem Fűvészkertje. URL: https://univ.bibl.u-szeged.hu/59892/
Forrás: Király László és Uherkovich Gábor és Bodrogközi György és Kiss Árpád és Novotny János: A Szegedi Tudományegyetem Fűvészkertje. URL: https://univ.bibl.u-szeged.hu/59892/

A napjainkig terjedő további fejlesztéseket az intézmény honlapján részletesen nyomon lehet  követni.

Érdekességek

Egy cikke saját illusztrációval a Folia Cryptogamica-ban:

Forrás: Folia Cryptogamica I. 2. : 1930-1934. (1934) URL: https://acta.bibl.u-szeged.hu/39083/
Forrás: Folia Cryptogamica I. 2. : 1930-1934. (1934) URL: https://acta.bibl.u-szeged.hu/39083/

Győrffy István neves alpinistaként, a Magas-Tátrában, Erdély hegyeiben, később  a mátrai túrái során számtalan magashegyi növényt tudott begyűjteni és rendszertani, alaktani, valamint szövettani leírást adni róluk. 

1976. tavaszán művészi alkotásokkal is bővültek a Füvészkert látványosságai, ekkor készült el vörösréz domborításból a Győrffy-gyűrű, melyet a kert bejáratánál lévő öreg tölgyfára tervezett Hemmert János képzőművész. Erről a Délmagyarország így tudósított:

Forrás: Délmagyarország. - 1976. május 28., Péntek URL: https://dmarchiv.bibl.u-szeged.hu/19898/
Forrás: Délmagyarország. - 1976. május 28., Péntek URL: https://dmarchiv.bibl.u-szeged.hu/19898/

Tudományos munkássága

Források

  • Beszéd, mellyel Győrffy István az egyetem 1929. szeptember 29-én tartott közgyűlésén az 1929/30. tanévet megnyitó ünnepélyén a rectori láncot átvette. Szeged, 1930. URL  
  • Folia Cryptogamica I. 1. : 1924-1928. Szeged, 1928. URL
  • Magyar Tudományos Akadémia tagajánlások 1940-ben. Budapest, 1940. URL
  • A szegedi József Attila Tudományegyetem füvészkertje : kertismertető. szerk. Király László. Szeged, 1966. URL
  • A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje. szerk. Greguss Pál. Szeged, 1957. URL
  • A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének története. URL

Képek:

  1. Győrffy István. SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár Médiatéka: https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/2709
  2. Folia Cryptogamica I. 1. : 1924-1928. (1928) https://acta.bibl.u-szeged.hu/39082/1/crypto_001_001.pdf
  3. Acta Biologica. Acta Litterarum ac Scientiarum Regiae Universitatis Hungaricae Francisco-Josephinae Acta Biologica Tomus I. (1931) https://acta.bibl.u-szeged.hu/39238/1/biologica_001.pdf
  4. Az egyetemi Füvészkertnek kijelölt terület 1928-ban. SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár Médiatéka: https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/18215
  5. Korabeli fotón az indiai lótusz (Nelumbo lucifera). A Szegedi Tudományegyetem Fűvészkertje. Király László, Szeged, 1957. https://univ.bibl.u-szeged.hu/59892/1/szte_fuveszkert_1957.pdf#page=37
  6. A Füvészkert térképe 1957-ben. A Szegedi Tudományegyetem Fűvészkertje. Király László, Szeged, 1957. https://univ.bibl.u-szeged.hu/59892/1/szte_fuveszkert_1957.pdf#page=2
  7. Győrffy István egy cikke saját illusztrációval a Folia Cryptogamica-ban. Folia Cryptogamica I. 2. : 1930-1934. (1934) https://acta.bibl.u-szeged.hu/39083/1/crypto_001_002.pdf#page=164
  8. Pecsétgyűrű a fán. Délmagyarország, 1976. május 28. 8. p. https://dmarchiv.bibl.u-szeged.hu/19898/1/dm_1976_125.pdf#page=8