Békéscsaba, 1865. március 15. – Szeged, 1961. február 7.
Fusce condimentum dui urna, in auctor erat vulputate in. Vivamus sit amet lacus ante. Sed mollis nisl enim, iaculis cursus nisl iaculis a. Vivamus pulvinar nec elit vitae sollicitudin.
A széles érdeklődési körű, kitűnő eredménnyel érettségizett diák eleinte mérnöknek készült Budapesten, majd részben bátyja hatására átiratkozott a jogi karra, ahol tanulmányait 1889-ben fejezte be. Még csak joggyakornok volt a Budapesti Királyi Törvényszéken, amikor megjelent első, pályadíjjal jutalmazott publikációja Magyarország és Ausztria közjogi viszonyairól. Ez a mű az egyik első olyan munka volt, mely a közjogban szakított az ún. történeti módszerrel.
1891-től az Igazságügyminisztérium munkatársa. Több nemzetközi konferencián (I. és II. Hágai Konferencia, párizsi nemzetközi konferencia stb.) vett részt, ezzel egyidőben több törvényjavaslat, nemzetközi szerződés előkészítésének, kidolgozásának részese.
Ő viszont leginkább oktatóként szeretett volna dolgozni: „Legjobban szerettem volna valamelyik jogakadémián a közjogi és politikai tanszéket betölteni, ami út lett volna az egyetemi tanársághoz” – írta visszaemlékezéseiben (Polner, 2008, 135.)
1893-ban írta meg saját maga által legfontosabbnak ítélt munkáját, A végrehajtó hatalom a magyar alkotmányban című értekezést. Két év múlva a magyar közjog magántanára lett a budapesti egyetemen, ahol 1905-től már rendkívüli tanár.
1914-ben Pozsonyba került az Erzsébet Tudományegyetemre, ahol komoly munkát végzett az új intézmény kiépítésében, melynek 1918/1919-ben rektora is volt. Trianon után alma matere Pécsre került, ahol tanári teendői mellett szintén jelentős egyetemszervező munkát is végzett.
Mivel szeretett volna közelebb kerülni szülőhelyéhez, a Békéscsabához tartozó Fürjeshez, elfogadva a meghívást, 1923-ban Szegeden lett a Közjogi Tanszék vezetője, s ezt a tisztséget nyugdíjazásáig betöltötte. 1928/1929-ben a Jog- és Államtudományi Kar dékánja is volt.
70 éves korában, 1935-ben vonult nyugdíjba, ebből az alkalomból munkatársai egy kétkötetes emlékkönyv kiadásával tisztelegtek munkássága előtt. Nyugdíjasként is tartott előadásokat, illetve 1938-ig ő lett a Diákvédő Iroda vezető egyetemi tanára.
Munkásságára jellemző volt, hogy mindig kiállt az általa képviselt értékek mellett. A parlamentarizmus, az alkotmányosság, a nemzeti önállóság voltak vezérelvei. Mélységesen elítélte a megkülönböztetést. Egyike volt annak az 59 keresztény értelmiséginek, akik 1938. május 5-én kiáltványban tiltakoztak az I. zsidótörvény ellen.